3.5 millió áldozatot szed a vízhiány
2009. október 5.
A tiszta ivóvíz hiánya elképesztő számokat produkál. Az adatok ráadásul évről-évre egyre ijesztőbbek. Összefoglaljuk, hol is állunk most.
A víz alapszükséglet, nélküle az emberi élet elképzelhetetlen. A tiszta ivóvíz a gazdasági fejlődésnek is motorja, ahol ugyanis nincs, ott általában a gazdaság is hanyatlóban van. Az aktuális számítások szerint jelenleg egymilliárd ember nem jut hozzá a tiszta vízhez a világban, de ami még rémisztőbb, hogy 2.5 milliárd ember európai értelemben vett wc nélkül éli az életét, ami természetesen táptalaja a különböző – öblítős wc-t használók számára teljesen ismeretlen – betegségek terjedésének.
Tudjuk, hogy a víz megújuló kincsnek számít, de arról már kevesebb szó esik, hogy sajnos egy véges erőforrásról beszélünk. A föld összes felszíni és felszín alatti vizeinek alig több mint 2 százaléka édesvíz, ennek kétharmada pedig gleccserekbe, és hórétegekbe van zárva, vagyis a fogyasztók számára hozzáférhetetlen. Azonban a tiszta vizet nélkülöző tömegeknek mégsem a vízhiány, hanem a vízhez való hozzáférés jelent igazi problémát, ugyanis a meglévő és elérhető vízkészletek eloszlása országokon, és kontinenseken belül is igen egyenetlen.
A fejlett világban mindenki természetesnek veszi, hogy tiszta víz jön a csapokból, pedig száz évvel ezelőtt éppen az európai nagyvárosok voltak a víz okozta betegségek legnagyobb gócpontjai. Londonban vagy Párizsban éppen akkora volt a gyermekhalálozás, mint manapság Afrika vízhiány sújtotta államaiban. Európa a hatalmas reformoknak, a csatornázottság elterjedésének köszönhetően átlépett ezen a problémán, de Afrika és Ázsia előtt még hatalmas út áll. A vízhiány következményinek komolyságát a számok jól érzékeltetik:
· Évente 3.5 millióan halnak bele a vízhiány következményeibe
· Ezek 84 százaléka fiatalkorú, vagyis gyerek
· 98 százalékuk fejlődő, harmadik világbéli országban él
· A tiszta víz hiányának annyi gyerek esik áldozatául, mintha négyóránként lezuhanna egy gyerekekkel teli óriás utasszállító repülő
· A higiéné hiánya fertőző betegségek terjedésének elsőszámú oka a világban
· Nők és gyerekek milliói naponta több órát állnak sorba azért, hogy elegendő mennyiségű, sokszor kétes minőségű vízhez jusson
· Évente 443 millió iskolai tanóra megy veszendőbe a sorban álló gyerekek számára a vízhiány okozta állandó megbetegedések miatt
· Kiskorúak tízezrei hagyják abba iskolai tanulmányaikat a vízhiány miatt

beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





