900 új közmunka a vízügyben

2009. június 8.

900 új közmunka a vízügyben

A Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a közmunkaprogram és az „Út a munkához” program keretében több mint száz településen közel 900 munkanélkülit foglalkoztat az idén.

 

A közmunkások a hat hónapos időszak alatt erdőt ápolnak, csatornákat kaszálnak és cserjét irtanak, néhányan közülük pedig képzésben is részesülnek. A részletekről ma tartottak sajtótájékoztatót Nyíregyházán, az eseményen részt vett Kóthay László vízügyi szakállamtitkár és Sándor László, a Közmunka Tanács elnöke is.

A FETIKÖVIZIG a május elején elindított hagyományos közmunkaprogramban az idén 67 településen 215 főt foglalkoztat. Ennek összköltsége 200 millió forint, melynek 60 százalékát támogatásból, 40 százalékát pedig önerőből finanszírozza. A közmunkások 90 százaléka segédmunkás, de 10 felsőfokú végzettségű fiatal szakembert is alkalmaznak. A programban résztvevők minimálbért és 5.500 forintos költségtérítést kapnak, a hat hónapig tartó munkák javát az erdőápolási feladatok, a csatornák kaszálása és a cserjeírtás teszi ki. Harmincketten egy 140 órás képzésben is részt vettek, ez alatt ár- és belvízvédelmi oktatásban részesültek, megismerkedhettek az egyes műtárgyak karbantartásának alapjaival, és ismereteket szerezhettek például az erdőművelésről, a fűgazdálkodásról, valamint az árok- és csatornarendezésről is. A képzés vizsgával zárult, a bizonyítványokat ma osztották ki.

Az igazgatóság – az önkormányzatokkal együttműködve – bekapcsolódott az „Út a munkához” programba is, a közös érdekeltségű művek – főként belvízelvezető csatornák– karbantartására alkalmaznak munkanélkülieket. Eddig 63 önkormányzattal kötöttek megállapodást 496 fő foglalkoztatására, de várhatóan további 19 település 154 lakosa is munkába állhat egy hónapon belül. Így összesen 82 településen 650 főnek sikerül majd munkát adni ebben a konstrukcióban. Az Út a munkához keretében történő közfoglalkoztatás esetén a bér és a járulék 95 százalékát az önkormányzatok adják át az igazgatóságnak, a fennmaradó 5 százalék, valamint a költségtérítések és az egyéb kapcsolódó kiadások az igazgatóságot terhelik. Ebben az esetben is 6 havi foglalkoztatást terveznek, de hosszabbítás is lehetséges.

A FETIKÖVIZIG a két programban 111 településen összesen 865 embernek ad munkát az idén. Az igazgatóság tizennégy éve vesz részt közmunkaprogramban.

A vízügyi igazgatóságoknál az elmúlt négy évben 4,5 milliárd forintból közel 5300 munkanélkülit foglalkoztattak közmunkaprogramban. A többi vízügyi igazgatóság is tervezi, hogy – a FETIKÖVIZIG-hez hasonlóan – csatlakozik az „Út a munkához” programhoz. (kvvm)

Kulcsszavak:

vízügy, Fetiközivig, közmunka

 

A rovat további hírei: