A DRV örül a hatósági árnak

2011. szeptember 14.

A DRV örül a hatósági árnak

Örömmel fogadta a víz hatósági árassá tételéről szóló kormányzati bejelentést a Dunántúli Regionális Vízművek Zrt. (DRV) - áll a cég szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

 

Orbán Viktor hétfőn ismertetett akcióterve ugyanis lehetővé teheti, hogy a víz- és csatornadíjakban jelenleg meglévő díjkülönbségek jelentős mértékben csökkenjenek.

Az országban működő több mint 400 víziközmű szolgáltató saját hatáskörben meghatározott árai között hét-kilencszeres különbségek is lehetnek országszerte, éppen ezért a DRV üdvözli az ezzel kapcsolatos, hétfőn bejelentett kormányzati szándékot. A víz hatósági árassá tételével – amelyre a víziközmű ágazat irányából már korábban is érkeztek javaslatok – csökkenthetőek lennének a különbségek a fővárosban és a vidéken alkalmazott vízdíjak között, amely egyértelműen a fogyasztók számára lenne kedvező változás.

A DRV ugyanakkor bízik abban, hogy a részletes szabályozás figyelembe veszi majd a rendszer heterogén jellegét, és elismeri majd az egyes szolgáltatók esetében az eltérő adottságokból fakadó költségkülönbségeket. A lakosság eltérő sűrűsége, és a különböző domborzati viszonyok ugyanis nagyban befolyásolják az üzemeltetési költségeket, ráadásul egyes szolgáltatók esetében a kiemelt környezetvédelmi területekre vonatokozó szigorú szabályozásokból adódóan más szolgáltatóknál nem jelentkező feladattöbblettel is számolniuk kell. 

Kulcsszavak:

víz, DRV, hatósági ár

 

A rovat további hírei: