A Hold vízkészleteire hajt a NASA
2009. október 13.
Az Amerikai Űrhajózási Hivatal régóta álmodozik róla, hogy a felszínre hozza a Hold rejtett víztartalékait. Úgy tűnik már azt is tudják, hogyan.
Most, hogy egy űrszonda minden kétséget kizáróan víz nyomaira bukkant az égitesten, a NASA egy lépéssel közelebb került a régi tervhez.
Mint mondják, az emberiség fennmaradásának záloga is lehet, ha kifejlesztik a Hold vízkészleteinek hasznosítási technikáit, de a Holdutazóknak mindenképpen enyhítené a vízhiánnyal kapcsolatos félelmeit. A Hawai szigetén, vulkanikus talajon már sikerrel tesztelt hidrogéncsökkentő berendezés, vagy a különböző holdjáró eszközök bíztató kutatási eredménynek számítanak, de a mikrohullámú fejlesztések is azt ígérik: nem lesz nehéz megolvasztani, és megtisztítani a Holdon lévő vizet.
A NASA kutatói ráadásul abban is biztosak, hogy a Hold vizének fogyaszthatóvá tétele nagyon hamar visszatermelné a ráfordításokat, ellentétben más hasonló kísérletekkel. A mikrohullámú technológiák tesztelése megmutatta, hogy a Hold felszínén található, vélhetően brutálisan kemény jégréteg megolvasztását 98 százalékos sikerrel lehetne teljesíteni, a felolvadt víznek pedig a 99 százalékát tudnánk hasznosítani, gáz halmazállapotban – ecseteli a kutatások egyik vezetője. (www.vizpiac.hu)

beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





