A Kisalföld arzénmentes

2010. március 13.

A Kisalföld arzénmentes

Baranyával vagy az Alfölddel ellentétben a Kisalföld ivóvizei arzénmentesek. A mérgező anyag csupán egy térségben, Szakony vízhálózatán haladta meg a határértéket.

 

A tengerparti országok nyomására az Európai Unió szigorította az ivóvízben jelen lévő arzén határértékét. Az ott élők szervezetébe - a halakat elfogyasztva - ugyanis több arzén jut.

Az uniós irányelvet hazánk is átvette. Így jelenleg egy liter ivóvíz 10 mikrogramm arzént tartalmazhat, 2009 decemberéig a határérték 30 mikrogramm/liter volt.

A változás Magyarországon főként az Alföldön, illetve Baranya megyében okoz gondot, ahol helyenként az ötven mikrogrammot is eléri literenként. Ennak kapcsán még az is felmerült, hogy Békés megye ivóvizet vezet át Romániából.

A téma kapcsán a kisalfold.hu arról érdeklődött, hogy a régióban milyen az ivóvíz arzén tartalma.

- A szolgáltatási területünkön arzénmentes az ivóvíz. A várbalogi, illetve jánossomorjai kútjainknál az értékek meghaladták az előírt szintet, ám ezeket már évekkel ezelőtt leállítottuk - tudtuk meg Tőke Lászlótól, a Pannon Víz Zrt. vezérigazgatójától.

Sopronban, illetve a város térségben hasonlóan jó a helyzet. Szakony környékén - Szakony, Gyalóka, Répcevis, Zsira községekben - az arzén tartalom legutóbb 2007-ben és akkor is minimális mértékben haladta meg az előírtakat. Ez azt jelenti, hogy a már említett tíz mikrogramm helyett egyszer 10,5 mikrogrammot mértek. Azóta a vízhálózati adatok szerint az arzéntartalom azóta nem lépte túl a határértéket: 5,1-8,3 mikrogramm között változott literenként.

- Egy tartalék kút rendszerbe állításával adott a vízkeverés lehetősége is, így a víz arzéntartalmát még tovább tudjuk csökkenteni. Intézkedési tervünknek megfelelően negyedéves gyakorisággal végezzük az érintett települések vízhálózatán az arzén vizsgálatokat. A korábbi évek mérési eredményeiről a közelmúltban tájékoztattuk az ÁNTSZ-t - közölte Kárász Tibor, a Sopron és Környéke Víz- és Csatornamű Zrt. üzemmérnökség vezetője. (kisalfold.hu)

Kulcsszavak:

arzén, ivóvíz, botrány

 

A rovat további hírei: