A pécsi vízmű vezére a DRV élén
2010. június 29.
Winkler Tamást, a pécsi vízszolgáltató Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatóját választotta vezérigazgatónak a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV) közgyűlése.
A poszton Reményi Zoltánt váltó új vezető már kedden munkába áll, megbízatása határozatlan időre szól. Winkler Tamás ugyanakkor kitölti októberig szóló szerződését a baranyai megyeszékhelyen, és ellátja a Tettye Forrásháznál vállalt feladatait is.
Az indoklás szerint Winkler Tamásnak a Pécsett végzett eredményes, példaértékű munkája okán szavaztak bizalmat a 346 dunántúli település vízellátását és 168 szennyvízelvezetését is biztosító, állami többségi tulajdonú vállalatnál.
"Pécs példa Magyarország számára, mert az elmúlt időszak bizonyította, hogy a lakossági igényeket, a fogyasztóbarát magatartást és a gazdaságos, hatékony cégműködést össze lehet hangolni - olvasható a polgármesteri kabinetiroda közleményben. Hozzátették: a Tettye Forrásház tavaly októberi megalakulását követő három hónap alatt 60 millió forintos nyereséget termelt Pécs számára, s ez a profit azóta folyamatosan növekszik. Mindezt a lakossági vízdíjak csökkentésével sikerült elérni.
A pécsi közgyűlés tavaly október 1-jén alapította a Tettye Forrásházat a városi vízközművek átvételére, miután az addigi szolgáltatóval, az önkormányzati többségi tulajdonú, de francia érdekeltségű Pécsi Vízmű Zrt.-vel határidőre nem egyeztek meg a kisebbségi részvénypakett visszavásárlásáról. Az önkormányzat által megbízott biztonsági cég alkalmazottai négy nappal később ellenőrzésük alá vonták a vízmű épületét, amelyből kizárták a Pécsi Vízmű vezetői körét.
A város és a kisebbségi tulajdonos Suez Environnement között azért romlott meg a viszony, mert az önkormányzat szerint a Pécsi Vízmű túl drágán szolgáltatott, nem a vízdíj csökkentését, hanem a terjeszkedést helyezte előtérbe. Emellett az önkormányzat sokallta a befektető osztalékát és egyéb járandóságait, amelyek a képviselők szerint egy százszázalékos városi tulajdonú vízszolgáltató esetén Pécset gazdagíthatnák.
Az ügyben mindkét fél bírósághoz fordult, több pert is indítottak egymás ellen.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara melletti választott bíróság február közepén jogszerűnek találta, hogy a város felbontotta a Pécsi Vízművel kötött üzemeltetési szerződést. (mti-vizpiac.hu)

beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





