A víz is hatósági áras lesz

2011. szeptember 12.

A víz is hatósági áras lesz

A gáz, áram és távhő után a vizet is hatósági árassá tenné a kormány. A víz iránti növekvő kereslet miatt elkerülhetetlennek látszik a víz világpiaci árának emelkedése, gyaníthatóan ezért veszi kezébe a kormány a nyersanyag árának szabályozását.

 

Jelenleg az ország több mint 400 szolgáltatója különböző módokon határozza meg a víz- és csatornadíjakat, a víz árában hétszeres, a csatornadíjakban még ennél nagyobb különbségek is lehetnek országszerte, az árak egységesítésére már korábban is merültek fel ötletek. Bencsik János energiaügyi államtitkár már márciusban megemlítette, hogy a kormány a távhő mellett a vízdíjak meghatározásának jogát is miniszteri hatáskörbe utalná. A lakossági gáz és villamosenergia árának központi szabályozása nem szokatlan, a távhő és a vízműellátásé azonban igen, hiszen a rendszer rendkívül heterogén, és jellegéből adódóan szétdarabolt.

Bár megfelelő szabályozással egyes szolgáltatóknál alighanem lehetne csökkenteni a végfogyasztói árat, a díjak egységesítése egyes cégeknek komoly veszteséget, míg máshol nyereséget okozna, hívják fel a figyelmet szakemberek.

A vízdíjak és csatornadíjak megállapításánál ugyanis nem lehet figyelmen kívül hagyni a helyi adottságokat. Az árak jelentősen függenek attól, hogy a szolgáltató milyen műszaki háttérrel dolgozik, illetve melyik térségben működik. Nem mindegy például, hogy milyen környezetvédelmi előírások mellett, mennyire kell megtisztítani a vizet.

Illés Zoltán vízügyekért felelős államtitkár korábban úgy nyilatkozott, a kormányzat célja a szolgáltatók számának radikális csökkentése, a közművagyont pedig teljes egészében állami vagy önkormányzati tulajdonban szeretnék látni. Így aztán nem kizárt, hogy az energetikában megindított államosítás a víziközművekre is kiterjed majd, Orbán Viktor hétfői beszédében hangsúlyozta, a magánérdekkel szemben a közérdeket kell érvényesíteni. Ez azonban aligha lesz egyszerű, a hatósági árnak adott esetben akár önkormányzati cégek is a vesztesei lehetnek.

A miniszterelnök javaslatával kapcsolatban megkérdeztük az iparági szereplőket tömörítő Magyar Víziközmű Szövetséget is, akik elmondták, egyelőre nem ismerik az ötlet részleteit, így véleményezni sem tudják.

Kulcsszavak:

víz, ivóvíz, hatósági ár

 

A rovat további hírei: