A Víz Keretirányelv halálára

2009. szeptember 19.

Lezárult a részvízgyűjtő-gazdálkodási tervek társadalmi véleményezésének két hétig tartó lehetősége. Megnéztük az utolsó egyeztetést, segítve a társadalmasítást. Jegyzet következik, cseppnyi bánattal.

Ében Hotel, Budapest. Illúzióink ne legyenek, most sem hívtak minket, a helyszín és időpont vonatkozásában ezúttal is csak közvetett módon jutottunk hozzá a lényegi tudnivalókhoz. A sajtó, sőt a szaksajtó-elhárítás magasiskolája ez, nemdebár. Mi azért kíváncsiak voltunk, miképpen lesz abból társadalmasítás, ha a sajtót rendre kihagyják a folyamatból, és a kommunikációról, mint valami szükséges rosszról gondolkodnak a vízügyi szakemberek. Érdekelt, egy ilyen fórumon hányan mondanak véleményt a társadalom civil tagjai közül, ha a részvízgyűjtő tervek társadalmi véleményezésére egyébként mindösszesen két hét áll rendelkezésre.

Meglepetten olvastuk a véletlenszerűen megszerzett meghívóban (a vizeink.hu oldalról is előbányászható), hogy az utolsó szeánszot, ami ezt a rettenetesen kudarcos társadalmasítást mintegy szimbolikusan is lezárja, már nem is társadalmi, hanem szakmai egyeztetésnek nevezik. Ügyes! Ennek megfelelően nem is volt rajtunk kívül egyetlen sajtóorgánum sem a rendezvényen, amit az Azúr terem szűkössége egyébként sem tett volna lehetővé. Sokáig azt hittük, egyszerű barátságtalanság okán nem kommunikál velünk a mindannyiunk számára kiemelten fontos egyeztetések hónapjaiban a programalkotó szakmai stáb, az Öko Zrt., a BME vagy a VKKI, a folyamat végére azonban rájöttünk: szó sincs erről. Provincializmus ez, klasszikus magyar betegség. Egymást is folyamatosan megkérdőjelező, marakodó vízügyi szakemberek védekezési mechanizmusa annak érdekében, hogy „csak ne legyen baj”. Pedig a bajt mindig a hallgatás okozza, a kommunikáció hiánya, a félreértések táptalajául szolgáló lapítás.

A levegőtlen Azúr teremben, ahol mindenki vízügyi szakember, a belterjesség szinte tapinthatóan áthatja a légkört. Pedig igen értékes szakmai gondolatok garmadája hangzik el ilyenkor, csak az soha nem jut el a sajtóig, az emberekig. Hiába van a vizeink.hu oldal, annak működtetőit nem különösebben zavarja a tény: rajtuk kívül nem olvassa senki. Abból pedig, hogy a vezető magyar vízpiaci hírportál, az egyetlen tematikus vízpiaci news website is csak valami véletlen szerencsének köszönhetően tévedt ide arra következtetünk: nagy a baj! A buddhizmusban tartja magát a mondás, hogy a „víznek edény kell”, a vízgyűjtő-gazdálkodási terv társadalmi vitájában azonban mindvégig csak víz volt, edény nélkül. Mintha a vizes szakemberek önmaguknak csinálnának terveket. Úgy érzik, ők letudták a társadalmasítással kapcsolatos – Brüsszel diktálta - felelősséget azzal, hogy néhány művelődési házban, hotelszobában ott üldögélt egy-két baráti zöld civil szervezet, néhányuknak talán még dotáció is csurrant.

Az Ében Hotelben minden volt, csak egyetértés nem. Persze a sajtóanyag is hiányzott, csak egy általánosságokat tartalmazó definíció gyűjtemény fogadta a vendégeket. A szakmai fórumról természetesen utólag sem készült a sajtó számára szamárvezetőként használható jegyzet. A kommunikáció persze ettől még egy szakma, éppen olyan, mint a vízgazdálkodási. A korrektség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy a környezetvédelmi szaktárca ezzel pontosan tisztában van, ők remekül végzik a dolgukat, és leleményes pr-akciókkal népszerűsítik a zöld ügyet, ami előtt minden kommunikációs szakember kalapot is emel.

Így, a folyamat végéhez közeledve, a legalapvetőbb kérdésekben sincs szakmai konszenzus a vízgyűjtő-gazdálkodási tervet illetően. Senki sem tudja, hogy régiós, országos vagy alegységi megközelítésben érdemes-e gondolkodnunk a vizekről, és legfőképpen milyen prioritások mentén. A költségek tervezése is teljes zűrzavar. Nem világos, mi mibe kerül majd, és mindezt miképpen fogják finanszírozni. A tervek megvalósításának ütemezése is a viták homlokterében van. A szomszédságpolitika (pl: Szigetköz vízpótlása) pedig több helyen felülírja a józanész korlátait, még akkor is, ha az ökológiai értelemben kifejezetten kockázatos.

Önök tudják, hogy a szintén kidolgozás alatt álló magyar vízügyi stratégia hogyan korrelál a vízgyűjtő-gazdálkodási tervvel? Egyáltalán tudták, hogy a vízügyi stratégiánk is csak most készül? Félő, hogy az általunk is megtapasztalt sajtóelhárítás a készülő magyar vízügyi stratégiának sem tesz majd jót, mi előre szólunk... Pedig nagyon szívesen írnánk róla, hol is tart a magyar vizek jövőjéről szóló szakmai terv.

Nagy valószínűséggel egyébként már Brüsszelben sem gondolják komolyan, hogy a rengeteg nemzeti tervből 2015-re jó állapotba lehet hozni Európa vizeit. Egyre többet hallani későbbi időpontokról, 2021 vagy 2027-ről, mert 2015-ig természetesen semmi sem fog megvalósulni az ötlethalmazból.

Gondolják csak meg! Kinek hiányzik a kommunikáció, a sajtó áskálódása egy ilyen patthelyzetben? Sok kérdésünk lett volna még, de nincs kinek feltenni őket. A programnak, ami még évekre, évtizedekre tematizálni fogja a magyar vízgazdálkodást nincs kommunikációs felelőse, szóvivője. Ezért hát mindenki vizet prédikál az ügyben, és azt ír, amit akar. Mi is éppen ezt tesszük.

Furcsa kimondani, de az elmúlt hónapokban még a vizpiac.hu tett a legtöbbet a vízgyűjtő-gazdálkodási terv társadalmasításáért, nálunk legalább majdnem ezren szavaztak a témával kapcsolatban még a nyáron feltett kérdésekre. Ha volt mit összehalászni a vízgyűjtő-gazdálkodási terv hivatalos honlapjáról, azt közzé is tettük. Megnéztük, a hírgyűjtő portálokon megtalálható utolsó cikk is a mi nevünkhöz kötődik, és augusztus elejére datálódik.

Azóta megállt a kommunikáció, és szakmai értelemben kicsit megrekedt a vízgyűjtő-gazdálkodási terv készítése is. Mától pedig a sosem volt társadalmi egyeztetésnek is örökre vége. (www.vizpiac.hu)