A víz lesz az évszázad üzlete

2009. július 17.

A víz lesz az évszázad üzlete

A napokban rendezett Carbon International nevű londoni konferencián is a víz volt az úr. A jelenlevő tanácsadók szerint nincs ma nagyobb üzlet az ivóvíznél, és ezt már az Európai Unió is tudja.

 

A találkozó célja eredetileg az emisszió kereskedelem ügyes-bajos dolgainak kitárgyalása lett volna, de a résztvevőket sokkal inkább a vízkészletek foglalkoztatták, semmint a szén-dioxid.

A jelenlevők úgy érezték, hogy a Víz Keretirányelv következtében rendkívül vonzóvá válnak majd az európai vízkészletek, a befektetők pedig szétszedik majd a piacot egy-egy vízkútért, vagy felszíni lelőhelyért.

A szakértők szerint annyira gyorsan beköszönt a globális vízhiány, hogy arra senki sem számított, és most mindenki a saját bőrén érzi, micsoda kincs is az édesvíz. David Lloyd Owen, az Envisager tanácsadó cég vezetője a jelenlegi helyzetet a mobilforradalom előtti állapotokhoz hasonlította. A szakértő szerint már megindult egy globális népvándorlás a sűrűbben lakott települések irányába a vízért, így a városokra fokozott nyomás nehezedik.

Mint mondta, az Európai Unióban is észrevették, hogy a vízben óriási üzleti lehetőségek vannak, ezért szinte valamennyi tagországban megkezdődött egy jogalkotási dömping. „Az új jogszabályok döntő többsége vagy a vízminőséget javítja, vagy szigorítja a vízhez való hozzáféréssel kapcsolatos szabályokat” – véli David Lloyd Owen. (vizpiac.hu)

Kulcsszavak:

víz, vízkészlet, Víz Keretirányelv, Európai Unió

 

A rovat további hírei: