A vízhiány kivégzi Szíriát
2009. július 29.
Szíriában százezrek kénytelenek új otthon után nézni, mert az országot soha nem látott szárazság és vízhiány sújtja. A helyzet pikantériája, hogy az ország fele az agráriumból él.
Néhány éve még halakban dúskált a bővízű Orontes folyó. A gazdálkodók számára paradicsomi állapotokat kínált a vízgyűjtő terület. A vízfolyás hatalmas, csikorgó vízkerekeiről volt nevezetes. Ezeket most mindenütt alga borítja, víz pedig alig csordogál a kerekek alatt.
Mohammad al-Hamdo, a nyolcvanéves földműves azt mondja, olyan kevés a tiszta víz errefelé, hogy jóformán a családját is alig képes eltartani belőle. Nincs egyedül. Családok ezrei kényszerültek elhagyni a területet a boldogulás reményében, az évtizedek óta nem tapasztalt szárazság miatt. Az Eufrátesz pedig nemcsak nem képes eltartani a partja közelében élőket, de még a benne folyó víz is annyira szennyezett, hogy emberi felhasználásra gyakorlatilag teljesen alkalmatlan.
A kiszáradt kutak miatt 250 ezer szíriai farmer vándorolt át valamelyik szomszédos országba, fokozva a térségben egyre erőteljesebben érzékelhető feszültséget. Szíria lakosságának fele termelésből, mezőgazdaságból él. A húszmilliós országban tehát szinte megoldhatatlan problémát jelent a klímaváltozás, ugyanis tízmillió ember számára képtelenség új munkát és otthont biztosítani. Ezeknek az embereknek az élelmezése is komoly kihívás Damaszkusz számára, nem is beszélve az ivóvízről.
Szíriában 420 ezer ásott vagy fúrt kút van nyilvántartva, ezek felét illegálisan létesítették, döntő többségük pedig az elmúlt években teljesen kiszáradt. Hasaka régióban a legreménytelenebb a helyzet. Ott módosították az idei gabonatermés előrejelzést 2 millió tonnáról nyolcszázezerre. Az ENSZ jelentése szerint eddig 1.3 millió ember életét befolyásolta közvetlenül a szárazság és a vízhiány Szíriában, de ez a szám minden évben emelkedni fog. (vizpiac.hu)


beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





