Adatháború a pécsi vízszolgáltatásban

2009. november 4.

Adatháború a pécsi vízszolgáltatásban

A Tettye Forrásház Zrt. nem használhatja a Pécsi Vímű Zrt. szellemi tulajdonát, így a társaság teljes rendszerét irányító szoftvert sem a fővárosi bíróság határozata alapján - mondta Fabrice Rossignol, a vízműben kisebbségi tulajdonos Suez Environnement regionális igazgatója.

 

A társaság vezetője rámutatott: a fővárosi bíróság október 21-én meghozott ítélete - amely ellen 15 napig lehet fellebbezni - az első pozitív ítélet abban az eljárási sorozatban, amelyet a francia vállalat az új társaság és a pécsi önkormányzat ellen indított, miután az október 5. óta nem engedi be a vízmű központi épületébe.

Fabrice Rossignol emlékeztetett: a pécsi önkormányzat még szeptemberben mondta fel szerződését a Pécsi Vízművel, és helyette új társaságot alapított, a Tettye Forrásház Zrt.-t, majd október elején jogszerűtlen módon nem engedte be a PV vezetését a központi épületbe. Az önkormányzat azért mondta fel a szerződést, mert szerinte nem tudott a vízmű adósságairól, valamint terjeszkedési stratégiájáról, azonban a Suez dokumentumokkal tudja igazolni, hogy ez nem így volt - tette hozzá.

Fabrice Rossignol aláhúzta: a vállalat tavaly elfogadott stratégiájával és pénzügyi helyzetével a pécsi önkormányzatnak teljesen tisztában kellett lennie, mivel a Pécsi Vízmű többségi tulajdonosaként nem is hozhattak nélküle döntéseket. A regionális vezető emlékeztetett: mivel október eleje óta a város vezetése egyáltalán nem kommunikált a PV menedzsmentjével, Bajnai Gordon miniszterelnök egy közvetítő közreműködését ajánlotta fel, a párbeszéd azonban még nem kezdődött meg.

Hangsúlyozta: a többségi tulajdonosnak lehetősége lett volna a PV igazgatótanácsában vagy közgyűlésén korábban jelezni, ha bármilyen problémája van a cég vezetésével, ezt azonban nem tette meg, így különösen érthetetlen az önkormányzat reakciója. A Magyarországon 14 éve jelen levő Suez Environnement régiós vezetője úgy vélte, a magyar igazságszolgáltatás az ügyben továbbra is pozitív döntéseket fog hozni számukra, mivel dokumentumokkal tudják igazolni, hogy a Pécsi Vízművek minden döntéséről tudott az önkormányzat. (mti)

Kulcsszavak:

víz, Pécs, pécsi vízmű

 

A rovat további hírei: