Balatoni nyitány - riport a helyszínről
2009. május 21.
A szakemberek egyelőre csak találgatják, segít-e a gyenge forint a Balaton forgalmának fellendítésében? Bagyarik Cecília szezon előtti helyzetképe a Balaton partjáról.
„Hétvégén már nyitva vagyunk, de a többi napon kénytelen vagyok elküldeni a szakácsokat és felszolgálókat. A hét közben itt lézengő néhány vendég nem tudná eltartani az étterem működéséhez szükséges húszfős legénységet” – mutat körbe Feri, aki valamikor egy bádog bódéban kezdte a Balaton partján, de ma már egy gulyásos, sülthalas,, játékgépes hely boldog tulajdonosa.
A Balaton partján élők természetesen azért is várják a szezont, mert a lakosság többségének a téli kenyérrevalót is a nyári napokon kell megkeresnie. Emellett az itt élők saját életritmusává vált az üdülőhely ritmusa. A nyári nyüzsgés után, menetrendszerűen mindig jön az őszi lecsitulás, majd a téli pihenő után a tavaszi készülődés. De a hűvösebb hónapokban nemcsak az emberek, hanem a tó is pihen; a nyári emberáradat után a vize megtisztul, felkészül az újabb rohamra. Így aki szeretné a Balatont sokkal jobb formájában látni, mint a nyári „tó próbáló” időszakban, annak érdemes ilyenkor szezon előtt is a környékre látogatnia. A nádasok már életre keltek és a strandok füve sem égett még ki, így méltó keretet adnak a szintén élénkebb színű vízhez. A tóban élő állatok is örülnek a kevesebb látogatónak, így gyakran látni partra kilátogató récéket, akik fiókáikat vezetgetik ott, ahol hamarosan majd a pokrócok lesznek leterítve.
A helyiek, akárcsak az idegenforgalmi szakemberek ezekben a hetekben gyakran latolgatják, milyen is lesz a szezon. Sokan bíznak abban, hogy a gyenge forint miatt a korábbiaknál is többen választják a magyar tenger partját. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója a Vízpiac Magazinnak elmondta, hogy számos országban folytatnak kampányt a kedvező ár-érték népszerűsítésére, mivel a válság hatására az utazók egyre inkább költségtudatosak. A „Magyarország - Álomszerűen kedvező” üzenettel irányítják a figyelmet az euro igen magas magyarországi vásárlóértékére Németországban. Ausztriában a „Nálunk a pénze duplán számít” (Verdoppeltes Urlaubsbudget), Nagy-Britanniában pedig a „Luxus kevesebbért” (Luxury for less) kampányt folytatják. A szállodák is bíznak a kedvezőbb szezonban, hiszen ők egyrészről már biztosan vesztesek. Az előszezont éltető céges rendezvények száma a válság miatt idén 20 százalékkal kevesebb volt.
A belföldi úti céljaink közül a Balaton a legnépszerűbb. A partból élők körében is egyre megbecsültebb vendég a magyar. Ez nem is csoda, hiszen a hazánk fiai által itt töltött vendégéjszakák száma az elmúlt évekre már majdnem elérte az összes itt töltött éjszaka 60%-át. De az még igen bizonytalan, hogy idén hányan is érkeznek ide a tó partjára. Az előzetes felmérések azt mutatják, hogy az utazni vágyó magyarok háromnegyede a válság miatt kevesebb pénzt kíván majd utazásra fordítani. Így az ő számukra akár nőhet is a belföldi úti célok vonzereje, mivel külföldön a kevesebb pénzünk még kevesebbet ér. Azonban még igen sok a bizonytalansági tényező, sokan az utolsó pillanatban döntenek. Egy esős-hűvös nyár sokat ronthat a forgalmon. (Bagyarik Cecília, vizpiac.hu)

beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





