Barsiné felel a Duna-stratégiáért

2010. július 15.

Barsiné felel a Duna-stratégiáért

A kormány határozata alapján az EU Duna régió stratégiáért felelős kormánybiztos lett Barsiné Pataky Etelka, volt európai parlamenti képviselő.

 

A kabinet 2011. június 30-ig nevezte ki Barsinét, 2004 óta európai parlamenti képviselőként dolgozott a Fidesz színeiben, majd miután nem tudott újrázni, 2009. május 18. óta a Magyar Mérnöki Kamara elnöke. Már korábban is volt kormánybiztos, a kilencvenes évek elején a budapestre tervezett Expo kormánybiztosaként tevékenykedett (1992-1994 között az expó főbiztosa, a Világkiállítási Tanács elnöke, címzetes államtitkár volt), akkor még az MDF színeiben. A szakember a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett diplomát és eddigi pályája során foglalkozott városfejlesztéssel és vízpolitikával is.

A határozat alapján a kormánybiztos feladata lesz - többek közt - előkészíteni a Duna-stratégiára vonatkozó magyar álláspontot és gondoskodni annak végrehajtásáról, közreműködni az Európai Unió Tanács 2011-es magyar elnöksége programjának kidolgozásában és végrehajtásában, valamint összehangolna a stratégia végrehajtásában részt vevő civil szervezetek tevékenységét, figyelemmel kíséri és szükség szerint koordinálni a magyar szervezetek részvételét a stratégia végrehajtására irányuló projektekben.

A biztos feladatkörében eljárva képviseli majd a kabinetet külföldön és az EU intézményei előtt, észrevételeket tehet a kormány-előterjesztésekre, a jelentésekre, valamint a miniszteri rendeletek tervezeteire, továbbá a feladatkörét érintő kormány-előterjesztés tárgyalása esetén részt vesz a közigazgatási államtitkári értekezleten.

A kabinet arra is felhívta a Duna-stratégia végrehajtásában érintett irányítása alatt álló szerveket, intézményeket, hogy a kormánybiztos feladatának ellátásához szükséges adatokat, információkat, elemzéseket bocsássák rendelkezésére. Barsinét feladatai ellátásában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban működő háromfős titkárság segíti. A titkárságon belül működik az EU Duna Régió Stratégia nemzeti koordinátora is. A jogszabály arra is kitér, hogy a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos kérdéskör nem tartozik a kormánybiztos feladatai közé.

A kormány egy másik határozata pedig azt írta elő, hogy a az EU Duna régió stratégiával kapcsolatban a elő kell készíteni a kabinet álláspontját, valamint ki kell dolgozni és a kormány elé terjeszteni a stratégia részletes magyar programját. Az utóbbi során a kormánybiztos koordinálásában át kell tekinteni az eddig kidolgozott projekteket, és részletesen meg kell vizsgálni, hogy azok illeszkednek-e a kormányprogramhoz és a stratégiához. Az előkészítésbe az érintett közigazgatási szerveket és civil szervezeteket is be kell vonni. Mindennek határideje 2010. szeptember 29. (mti)

Kulcsszavak:

Duna-stratégia, Barsiné

 

A rovat további hírei: