Díjat kapott a Fővárosi Vízművek

2009. október 14.

Díjat kapott a Fővárosi Vízművek

A Fővárosi Vízművek Zrt. nyerte el idén a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rangos elismerését, a "Budapest Gazdaságáért" díjat.

 

A díjat a kamara minden évben egy alkalommal adományozza azoknak a vállalkozásoknak, amelyek jelentős szerepet töltenek be Budapest és Magyarország gazdasági életében, valamint kapcsolódnak a kamarai mozgalomhoz is. A díj elnyeréséhez alapvető feltétel továbbá, hogy a kitüntetett működési területén kiemelkedő tevékenységet folytasson, valamint hogy a vállalatot a folyamatos fejlődés, a magas színvonal, a példamutató helytállás és a felelősségvállalás jellemezze.

A BKIK véleménye szerint a Fővárosi Vízművek Zrt. - mindamellett, hogy alaptó tagja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának - munkájának eredményeképpen a főváros vízellátása jelentősen javult, a víz minősége kiváló lett. "Stabil működésével, kiemelkedő szolgáltatásával folyamatosan hozzájárul a főváros gazdasági tevékenységének biztosításához, a környezet védelméhez. Kapcsolata a civil szervezetekkel és a lakossággal kifejezetten jó, kamarai munkájában és kommunikációjában továbbra is az együttműködés javítására törekszik".- áll a díjazó szervezet indoklásában.

A Budapest Gazdaságáért díj elnyerése egy olyan pozitív visszajelzés, melynek üzenete, hogy a Fővárosi Vízművek jó úton halad. Célunk, hogy a jövőben is rászolgáljunk erre az elismerésre, és folyamatosan kiváló minőségű vízellátást biztosítsunk a főváros és környéke számára, a környezetvédelmi és társadalmi szempontok szem előtt tartásával. (vizmuvek.hu)

Kulcsszavak:

ivóvíz, Fővárosi Vízművek, csapvíz

 

A rovat további hírei: