Drágul a csepeli szennyvíztisztító

2009. december 19.

Drágul a csepeli szennyvíztisztító

Mintegy 63 millió euróval többet fordíthat a főváros a csepeli szennyvíztisztítóra, miután az európai uniós szakbizottság két évvel meghosszabbította négy kapcsolódó beruházás határidejét.

 

Az EU bizottsága több kapcsolódó beruházás megépítését javasolta, ám irreális, 2010 decemberi határidőt szabott a projektek befejezésére. A kapcsolódó beruházások között van két tehermentesítő főgyűjtőcsatorna, a szennyvíziszap-logisztikai feladatok, valamint a harmadfokú (a nitráttól és foszfáttól való) szennyvíztisztítás - közölte a főpolgármester.

A főváros kezdeményezte, hogy a rendkívül szoros határidőt két évvel tolják ki, és ehhez a fővárosi lobbi mellett kérte Bajnai Gordon miniszterelnök segítségét is. A főpolgármester bejelentette, hogy a határidő-módosítást nemrég jóváhagyta a brüsszeli szakbizottság, és erről most értesítették a fővárost.

Mint mondta, az unió elismerte, hogy az említett beruházások nem a főváros hibájából nem tudtak volna elkészülni 2010 decemberéig, hanem mert eleve nem volt reális a határidő. Utalt arra, hogy ha a határidőt nem tolják ki két évvel, akkor ezeket a pótlólagos beruházásokat nem tudták volna elszámolni az EU-nál, így a főváros nem kapna rá támogatást. A csepeli szennyvíztisztító beruházásának teljes összege így 63 millió euróval, 491 millió euróra emelkedik. (mti)

Kulcsszavak:

víztisztítás, szennyvíz, vízminőség, víztisztaság

 

A rovat további hírei: