Elfogyott az ivóvíz Kajdacson

2009. május 12.

Elfogyott az ivóvíz Kajdacson

Nem tudja ellátni a nyárias időjárás miatt megnőtt lakossági vízigényt Kajdacs két ivóvízkútja. Az új víznyerő elkészültéig a helyiektől azt kérik, takarékoskodjanak az ivóvízzel.

 

Schmidt Zoltán, a kajdacsi vízmű üzemeltetését ez év elejétől átvett Tevel-Závod-Szedres Víz kft. vezetője elmondta: a községben korábban is voltak mennyiségi, illetve minőségi gondok a vízzel, amit két, régi kútból nyernek. Mindkét víznyerőt megpróbálták felújítani, kapacitásukat növelni, de nem jártak sikerrel. Az egyik kút már csupán 45 liter vizet ad percenként, a másik pedig 105-öt.

Schmidt Zoltán közölte, hogy ebben a helyzetben mindenképpen szükség van új kútra, amit a héten kezdenek el fúrni, és mielőbb, de legkésőbb június végéig szeretnének üzembe helyezni. A következő bő egy hónapos kritikus időszakban részleges vízhiányok lesznek, ez idő alatt lajtos kocsi is járja majd a falut.

Boda János polgármester a lakosságtól türelmet kért, és felhívta a figyelmet arra, hogy mindenki csak a legszükségesebb esetben nyissa meg a vízcsapot. Locsolásra, autómosásra ne használjanak ivóvizet. Az új kút fúrására vis major pályázatot adnak be. (teol.hu)

Kulcsszavak:

vízhiány, vízmennyiség, vízminőség

 

A rovat további hírei: