Elismerték a DRV Zrt. teljesítményét

2009. december 4.

Elismerték a DRV Zrt. teljesítményét

Elkötelezettség a Kiválóságért oklevelet vehetett át Reményi Zoltán, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. elnök-vezérigazgatója. A díjat több sikeres fejlesztés megvalósításáért kapta a szolgáltató a Parlamentben tartott ünnepségen.

 

A DRV 2008-ban kapcsolódott be abba a nemzetközi programba, amelynek célja a versenyképesség növelése, a működési hatékonyság fokozása és új üzleti kapcsolatok felkutatása. Egy önértékelési fázist követően a szervezetfejlesztéshez kötődő újításokkal pályázott a díjra a több mint 1 650 főt foglalkoztató nagyvállalat, az elért eredményeket a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesült helyszíni szemlén ellenőrizte, értékelte. Ezt követően hozta meg döntését az Európai Minőségmenedzsment Alapítvány magyarországi tagszervezete, miszerint a DRV pályázata sikeresnek bizonyult, tagjává vált a fejlesztések iránt elkötelezett vállalatok szűk körének Magyarországon.

A Nemzeti Minőségi Díj előfutáraként számon tartott elismerést Mester Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium versenyképességért felelős szakállamtitkára és Dr. Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter is méltatta a díjátadó ünnepségen. Utóbbi hangsúlyozta, hogy napjainkban a folyamatos fejlődés és a vállalatok versenyképességének javítása jelent kitörési lehetőséget és kiemelte az elismert szervezetek folyamatos tanulási, fejlesztési képességét. Az európai Elismerés a Kiválóságért oklevelet a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület elnöke, Sugár Karolina, és Sugár András tiszteletbeli elnök adták át.

Reményi Zoltán elnök-vezérigazgató a díjátadót követően elmondta: „Büszke vagyok rá, hogy egy ilyen elit klub tagjai lettünk, és ez az elismerés is csak azt igazolja vissza, hogy jó úton haladunk. Belső szervezeti átalakulásunknak és műszaki fejlesztéseinknek köszönhetően eredményesen tudunk működni, állami vállalatként is megálljuk a helyünket az egyre szigorodó piaci körülmények között.” A víziközmű-szolgáltató a közelmúltban korszerűsítette műszaki és ügyfélkapcsolati tevékenységét, létrehozva ezzel többek között műszaki hibabejelentő szolgálatát, amely a bejelentések fogadása mellett munkairányítási tevékenységet is végez. (www.vizpiac.hu)

Kulcsszavak:

díj, DRV, Reményi

 

A rovat további hírei: