Elpocsékolt termálvíz Babócsán
2010. január 15.
Nyolcszáz aláírást gyűjtöttek a termálfürdőért a babócsaiak, ennek ellenére lakat került a termálfürdőre.
Az őrizetlen létesítmény ma szabad préda: az ajtók leszakítva, a zárak leütve, a medencében törmelékhegyek, a melléképületekben halomban áll a szemét. Az értékes termálvíz pedig szabadon folyik el a Rinyába.
– Éveken át tartó tehetetlenség, majd a közösség akaratának figyelmen kívül hagyása; ez vezetett oda, hogy a falu mára elveszítette egyik meghatározó értékét – mondja a babócsai Honfi Imréné. – Erre a felelőtlenségre és szűklátókörűségre nincs bocsánat. Egy képviselő-testület, amelyik nem törődik nyolcszáz ember akaratával, nem képviseli a falut. Aki józanul gondolkodik, és felelősséget érez, az nem engedheti meg, hogy egy ilyen érték elvesszen. Honfiné egyike azoknak a babócsaiaknak, akik vissza szeretnék kapni a termálfürdőt. A helyiek csoportjával a strand területén találkoztunk.
A látvány csak fokozta az indulatokat. – 2005-ben és 2006-ban több tízmillió forintot költöttek a fürdőre. Nyílászárókat, új tetőt kapott, csak épp a legfontosabbról, a vízforgató berendezésről feledkeztek meg – veszi át a szót Szokol József. – Nem sikerült pályázaton pénzt szerezni rá, ezért 2008 közepén lehúzták a rolót. Meggyőződésem, hogy sem az EU, sem a hazai hatóságok nem akarhatják, hogy ilyen csúfos véget érjen ez a fürdő. Azt pedig elképzelni sem tudom, hogy egy 50 és egy 175 köbméteres medencében a vízforgatás miért a lehetetlennel határos feladat. Magam is találtam már kedvező lehetőségeket a megoldásra.
Szokol József azt is elmondta: előbb Gyenesei Istvánnak írt – még annak minisztersége idején –, nemrég pedig Gelencsér Attila megyei elnöktől kért segítséget. – Pénz nem jött sehonnan, csak tanács – mondta. – A megyei elnök azt írta: voltak is, lesznek is pályázatok erre, s a megye az önrésznél segítene. Úgy érzem, csak a szándék hiányán múlt, hogy éveken át nem jutottak vezetőink ötről hatra.
A babócsai strand több mint ötven éve létezik. Sokan jártak ide a környező falvakból, de szigetvári, nagykanizsai, pécsi látogatói is voltak. Csokonyavisontáról is átpártolt ide sok külföldi vendég, azt állítva: ez a víz jobb, mint amaz. A gyomorbajokban szenvedők úgy itták, mint más a bort. Másfél éve ez az értékes termálvíz elfolyik a Rinyába.
– Hihetetlen, hogy hagyják pocsékba menni. Számtalan módot lehetett volna már találni a hasznosítására: iskolát, lakóépületeket fűthetnének vele, fóliás kertészetet éltethetne, s palackozni is lehetne – sorolja Kalányos István. – Azt sem értem, hogyan maradhatott őrizetlen. Nekünk van a legütőképesebb polgárőrségünk, de a fürdőt nem őrzi a kutya sem. Szabadon garázdálkodhat benne bárki, mintha nem is a falué lenne. Milyen szemlélet ez? – kérdezi.
A strand ügye a legutóbbi falugyűlésen is szóba került. – Hiába mondtuk el a véleményünket, a képviselőink többsége távol maradt a gyűléstől. Sokszor úgy tűnik, mintha a falnak beszélnénk, pedig mi választottuk meg őket – mondja Riedler Edit nyugdíjas óvodavezető. – Amikor szóvá tettem, hogy mit tettek a fürdővel, az egyik képviselő azt válaszolta: üljek kocsiba, és menjek vidékre strandolni. Pedig nemcsak az idősebb korosztály akarja vissza strandot, hanem a fiatalok is szívesen vennék. Minap néhányan azt mondták: Edit néni, seprűt ragadunk, és kitakarítjuk.
Az emberek állítják: dolgozni is hajlandóak a fürdőhelyért. Ha kell, maguk tisztítják meg a strandot. – A sok szenny eltakarítása nem pénzkérdés. Ha öszszefog a falu, képesek leszünk elfogadható állapotba hozni.
A politikusokhoz pedig ultimátumot intéztek. – Ahogy egyszer már összeszedtünk nyolcszáz aláírást, úgy a jó ügyért ismét megmozgathatjuk az embereket. A többség hozzánk hasonlóan gondolkodik. Azt üzenjük tehát a politikusoknak: aki Babócsán szavazatokat akar, akár az országos, akár az azt követő önkormányzati választásokon, az kötelezze el magát a fürdő mellett! E nélkül fölösleges is próbálkoznia.
Péter István polgármester végig a fürdő megtartása mellett volt, azonban a végszavazásnál alul-maradt. Portálunk kérdésére elmondta: lehetetlen helyzetbe hozta őket az a kormányrendelet, amely kötelezővé tette a vízforgatót. – Nem volt rá a községnek 35-40 milliója – mondta. – Az egészben az a legszomorúbb, hogy a környezetünkben lévő városok milliárdokat kaptak fürdőfejlesztésre, ide pedig nem jutott ennek a töredéke sem.
Mivel valóban jó adottságú víz a babócsai, lehetőség lett volna a gyógyvízzé minősítésére is, s akkor nem lenne kötelező a vízforgató. Ez csupán nyolc-tízmilliós költséggel járt volna. A polgármester elmondta: testülete úgy ítélte meg, hogy fontosabb dologra kell a pénz.
– Mi sem írtuk még le a fürdőt, a következő testületi ülésen ismét elővesszük ezt a kérdést, és megpróbálunk megoldást keresni – közölte lapunkkal a falu polgármestere. A nyolcszáz aláírásról annyit mondott: tudomásul vették a falusiak véleményét, de eleget kellett tenniük a hatósági felszólításnak.
A község honlapján még várja vendégeit a szép környezetű fürdő
Babócsa honlapján a falu egyik fő nevezetességeként még mindig a termálfürdő szerepel. Megtudhatjuk, hogy a múlt század közepén találtak rá a termálvízre, melyre alapozva 1958-ban épült a gyógyfürdő. Két termálkút táplálja, melyek vízhőfoka a kifolyásnál 44, illetve 65 Celsius-fokos. Az alkáli-hidrogén-karbonátos termálvíz jó hatással van az ízületi, reumatikus, gerincbántalmakban, nőgyógyászati betegségekben szenvedők gyógyítására, töréses betegségekre. (sonline.hu)

beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





