Eperjesen már lajtos kocsi hordja

2010. március 31.

Eperjesen már lajtos kocsi hordja

Brüsszel elutasította Budapest kérelmét az arzénmentesítés határidejének meghosszabbítására. Csaknem négyszáz településen nem fogyaszthatna arzénes csapvizet a lakosság.

 

A Csongrád megyei Eperjes utcáit több mint egy éve járja a lajtoskocsi. A szentesi kistérséghez tartozó községben is magasabb a vezetékes víz arzéntartalma az uniós határértéknél. 100 mikrogrammot mértek egy literben, ami tízszerese a megengedettnek. Az önkormányzatnak évi 150.000 ezer forintjába kerül a 600 lakó ellátása. A pénz ugyan visszaigényelhető, de az állami keret az összes érintett település költségeire már nem elég.

Magyarország 2009 decemberéig kapott haladékot az Európai Uniótól az arzénmentesítésre. Az Orbán-kormány idején kidolgozott ivóvízminőség-javító program évekig állt, a határidő pedig lejárt. December óta 218 dél-alföldi településen elvileg nem lehetne csapvizet fogyasztani. Az arzén az egyik legmérgezőbb anyag, elsősorban az emésztőrendszert, a csontvelőt és az idegrendszert károsítja.

Maráczi Gabriella, az ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális Intézetének közegészségügyi osztályvezetője azt mondta: átmeneti megoldás lehet például a kevésbé egészséges víz keverése az egészséges ivóvízzel. Ez olyan helyeken lehetséges, ahol nem egyetlen egy vízműkút üzemel.

Az érintett településeket összefogó, ivóvízminőség-javító konzorcium vezetője szerint az átmeneti intézkedések az önkormányzatokra rónának újabb többletköltségeket. Molnár Béla, a Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító Konzorcium vezetője elmondta: 2006 novembere óta vezeti a konzorciumot, ez időszak alatt a konzorcium valamennyi települése, mind a 218 település elkötelezett volt a program kivitelezése iránt, és mindig mindenben a kormányzat és a minisztérium elvárásainak megfelelően járt el.

Az ÁNTSZ a közeljövőben tárgyal az önkormányzatokkal az arzénmentesítésről. Ha a közegészségügyi hatóság átmenetileg zacskós víz osztására kényszeríti a településeket, a jelentkező többletkiadások elviszik azt a pénzt, amely a hosszú távú megoldást jelentő beruházások pályázati önrészéül szolgálna. (hirtv.hu)

Kulcsszavak:

arzén, ivóvíz, arzénmentesítés

 

A rovat további hírei: