Federer felszámolná a vízhiányt
2010. december 19.
December 21.-én kedden mérkőzik meg ismét egymással a világ két legnagyobb teniszbajnoka. A jótékonysági évzáró mérkőzés célja a vízhiány felszámolása.
A Zürichben tartandó találkozón Roger Federer és Rafal Nadal bemutató meccset játszik, ami nem jelenti azt, hogy a két klasszis ne próbálna maradandót alkotni. Legutóbbi találkozójukon a világranglista jelenlegi második helyezettje, a svájci Roger Federer győzött a nála öt évvel fiatalabb spanyol világelső ellen. Roger Federer, aki minden idők legnagyobb és legeredményesebb teniszezője, néhány éve létrehozta saját alapítványát, a Roger Federer Foundation-t, amely mára egy dinamikusan fejlődő globális szervezetté nőtte ki magát.
Roger már ezt megelőzően is kivette a részét a jótékonysági munkából, ugyanis az Unicef egyik segítőjeként is mindent megtett a szegénység felszámolásáért. A svájci mérkőzés célja ezúttal az afrikai gyerekek ivóvíz ellátásának támogatása. A bajnok alapítványa elsősorban Malawiban, Tanzániában, Zimbabwéban, Etiópiában és Dél-Afrikában vezényel gyerekmentő projekteket. A szaporodó feladatok hatékonyabb ellátása érdekében a Roger Federer Alapítvány nemrégiben komplett vezetőséget váltott – olvasható a szervezet honlapján. (www.vizpiac.hu)


beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





