Félmilliárdos vízdíj hátralék

2009. szeptember 1.

Félmilliárdos vízdíj hátralék

Csaknem félmilliárd forinttal tartoznak a fogyasztók a három Győr-Moson-Sopron megyei ivóvíz- és csatornaszolgáltató cégnek.

 

A lakossági kintlévőségek nem nőttek, de a tartozások összetétele átalakult: a lakosságnak csak a csak kisebbik hányada fizeti be időben a csekket - jelezte a Kisalföldnek Tőke László, a Pannon-Víz Zrt. vezérigazgatója.

A legutóbb kiküldött számláknál 400 millió forintot a határidő lejártát követő 30 napon belül nem egyenlítettek ki, majd a következő 30 napban ez az összeg lement 60 millióra. Magyarán a lakosok többsége fizet ugyan, de késve - magyarázta a lapnak a vezérigazgató.

A cég az elmúlt időszakban „bekeményített": már nemcsak az elszámolószámla, hanem a részszámla befizetésének elmulasztása is lejárt tartozásnak minősül. A 30 ezer forintnál többel tartozók esetében 2 hónapja szigorodott a behajtás korábbi sorrendje, és a felszólítás után nem a végrehajtás, hanem a vízkorlátozás, majd a csapok elzárása következik.

Ennek a szigornak lett is eredménye: 1100 helyett már csak 800-an maradtak ebben a kategóriában. Idén 25 fogyasztási helyet kapcsoltak le a hálózatról és 180 helyen korlátozták a fogyasztást. (nyugathir.hu)

Kulcsszavak:

csatorna, vízmű, ivóvíz, fogyasztó

 

A rovat további hírei: