Alsópakonyt hatvan család lakja. A városrész ott kezdődik, ahol az aszfaltozott út véget ér. Öt kilométerre Ócsától. „Van úgy, hogy két-három napig nincsen vizünk, villanyunk nincs” – mondta egy helyi lakos. A közlekedésről azt mondja, hogy „innen nincs járat, csókolom”. „A víz? Azzal szokott gond lenni. Például nem isszuk a vizet, mert olyan rossz minőségű. Kukacos, van benne cserebogár, azért sokszor eltömődik a csapnál a szűrőrész” – panaszkodott egy helyi férfi lakos.

A kormány tervei szerint itt épülhet fel a bajba jutott devizahitelesek lakóparkja. Könnyűszerkezetes házakat húznának fel. Az kaphatna ilyet, akinek elárverezték a házát. A polgármester még azt sem tudja, kik és hányan jönnének. Így egyelőre az is kérdéses, lesz-e elég hely az óvodában, iskolában, jut-e munkahely mindenkinek.

A szocialisták élesen bírálják a terveket. Szerintük elég pénz sincs rá. „9-13 milliós átlaggal számoltak és 2900 otthon felépítést tervezik az 32 milliárd forint. A kormányhatározatban 2 milliárd szerepel” – mondta el Korózs Lajos szocialista elnökségi tag.

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint a tervekre inkább büszkének kellene lenni, mintsem kritizálni: „a szociális lakásprogram a legvégső menedék azok számára, akik mindenüket elveszítették” – mondta el Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.

Kovács azt ígérte, akár már ősszel elkezdődhet az építkezés, amelyet, ha szükséges, az ócsai után akár több is követhet. (atv.hu)