Forrásvízzel fűtenek Tatán?
2010. október 1.
A biomassza hasznosításnál fontosabb lehet a vízben rejlő energiák felhasználása például hőszivattyúzással, a föld hőjének kiaknázásával vagy a nap és a szélenergia felhasználásával.
Bár a városnak van saját távfűtőműve, sokan ma is hagyományos tüzelőanyagokat használnak. A település klímarendszerének megóvása érdekében célszerű lenne a távhőrendszer fejlesztésével csökkenteni a külső energiahordozóktól való függést, a megújuló energiák használatának fokozatos növelésével pedig elérni az önellátást.
Ezen újszerű gondolatok is elhangzottak azon a szakmai tanácskozáson, aminek több fordulója is lesz még a közeljövőben.
Az első alkalommal egyébként kritikusan megállapították, hogy bár két energiakoncepció is készült, de sem a 2002-ben sem a 2008-ban összeállítottból nem valósult meg jóformán semmi sem, ezért azokat legalább aktualizálni kellene. Már csak azért is, mert a város társasházainak energetikai felújítása folyamatos, a panelprogram keretében számos lakóépületet szigeteltek, s ez a folyamat ma is folytatódik, ami pozitív hatású.
Nem mondható el ugyanez a közvilágításról. Ezen a területen ugyanis a fejlesztések, korszerűsítések, a napenergia kihasználása mellett a hosszú távú, gazdaságos működés eléréséhez az önállóságra való törekvésnek is helyet kellene adni. Folyamatos probléma az üzemeltető részéről a nem megfelelő karbantartás, melyet „saját kézbe véve” ki lehetne küszöbölni.
Az eddig elvégzett elemzések szerint a városnak előnyt jelentene ha a visszatérő források 23 C° fokos vizének hőjét is hasznosítanák hőszivattyúk beiktatásával, s ennek köszönhetően egyes szakemberek szerint olcsóbbá tehető a távfűtés. Igaz, más szakértők szerint a hőszivattyúk beépítése soha meg nem térülő beruházás lenne, ráadásul a hatékonyságuk is megkérdőjelezhető. Ezzel szemben nagyjából teljes az egyetértés abban, hogy a távhőrendszer hatékonysága nem megfelelő, elsősorban a vezetékrendszer Új út és Május 1 út közötti cseréjét és hatékony szigetelését kellene megoldani.
Figyelemre méltó megállapítás volt, hogy Tata közigazgatási területe sem táj- sem természetvédelmi szempontból nem alkalmas nagyobb, 80-150 méter magas szélerőművek elhelyezésére turisztikai szempontok, illetve a vonuló madarak védelme miatt.
Az eddig elvégzett elemzések szerint a városnak előnyt jelentene ha a visszatérő források 23 C° fokos vizének hőjét is hasznosítanák hőszivattyúk beiktatásával, s ennek köszönhetően egyes szakemberek szerint olcsóbbá tehető a távfűtés. Igaz, más szakértők szerint a hőszivattyúk beépítése soha meg nem térülő beruházás lenne, ráadásul a hatékonyságuk is megkérdőjelezhető. Ezzel szemben nagyjából teljes az egyetértés abban, hogy a távhőrendszer hatékonysága nem megfelelő, elsősorban a vezetékrendszer Új út és Május 1 út közötti cseréjét és hatékony szigetelését kellene megoldani. (kemma.hu)


beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





