Gyógyfürdők félgőzzel

2010. március 9.

Gyógyfürdők félgőzzel

Félgőzzel üzelelnek a gyógyfürdők Somogyban. A megye kilenc fürdővárosából hétben télen is lehet lubickolni. Most a téli üdülésnek van szezonja. Egyre kevesebb a turista, de a melegvizes helyeket azért még mindig szívesen látogatják a somogyiak.

 

Alig egy fokot mutat a hőmérő, ez mégsem szegi a fürdőzők kedvét Igalban. A gyógyvíz ugyanis több mint 30 fokos.

- Erősen öregszünk, ahogy látszik is rajtam, ebben a korban már nyikorog a csukló és a térd. Ezért is van szükségem a gyógyvízre - mondta a szentendrei Tőke György.

- Járjuk az országot, és nagyon sok helyen előfordulunk ilyen gyógyvizes helyeken. Igalban most járunk először, és hát most már ez is beletartozik a menetrendünkbe - árulta el a budakalászi illetőségű Takácsy Imre.Januárban több mint négyezren fordultak meg az igali fürdőben. Főként gyógykezelésre jönnek.

- A téli időszakban az életkor úgy oszlik meg, hogy az idősebbek és középkorúak vannak többségben. A fiatalabbak inkább hétvégenként, vagy a karácsony, szilveszter ünnepi időszakban vannak nagyobb számban - vázolta fel a fürdő szociográfiáját Fülöp Attila, az Igali Gyógyfürdő csoportvezetője.A marcali fürdőben is gyengébb volt a szezon, mint amúlt téli. A rossz idő és a válság miatt tíz százalékkal kevesebben jöttek ezen a télen. A legtöbb vendég környékbeli.Van, aki a melegvíz mellett mégis a hidegre vágyik. Ők a siófoki hókabinban hűtik magukat. A hosszú tél megviseli az emberi szervezetet, ezért jönnek feltöltődni a fürdőbe. Naponta hat- nyolcszázan érkeznek. Itt egész évben szezon van.

- Hétköznapokon elsősorban a kismamák, a nap folyamán illetve kedvelt az öt óra utáni kedvezményünk. A munkában megfáradt emberek jönnek ilyenkor hozzánk térnek be felfrissülni - tájékoztat Perjési Sándor, a siófoki Galerius Élményfürdő ügyvezető igazgatója. Persze a hosszú télvíz után a legtöbben a tavaszre és napsütésre vágynak, no meg a Balaton habjaira. (kapos.hu)

Kulcsszavak:

fürdő, Somogy

 

A rovat további hírei: