Harmincmilliárd árvízvédelemre

2010. március 27.

Harmincmilliárd árvízvédelemre

Harmincmilliárd forintos árvízvédelmi program indítását jelentette be pénteken Győrben, egy vízügyi konferencián a kancelláriaminiszter.

 

Molnár Csaba közlése szerint a 2002-es nyári és a 2006-os tavaszi árvíz tette szükségessé a 30,1 milliárdos összegű program meghirdetését, amelyről szerdai ülésén döntött a kabinet. Mint mondta, a költségekbe a magyar kormány 4,51 milliárd forinttal szállna be, a fennmaradó részt pedig uniós társfinanszírozásból teremtenék elő.

A munkálatok 152 település 510 ezer lakosa számára teremthet a mainál nagyobb védettséget. A program egyebek mellett mintegy kétszáz kilométernyi árvízvédelmi töltést, 25 kis- és nagyműtárgy építését, korszerűsítését, illetve 132 kilométernyi töltéskorona burkolását, felújítását, tartalmazza - mondta.

A pontos ütemezést a támogatási szerződés tartalmazza majd, de az eddigi tapasztalatok alapján fél-egy évre van szükség a brüsszeli döntés megszületéséhez; a rendelkezésre bocsátott uniós forrásokat 2013-ig kell felhasználni, és 2015-ig elszámolni. (mti)

Kulcsszavak:

árvíz, árvízvédelem

 

A rovat további hírei: