Hatalomátvétel a Pécsi Vízműnél
2009. október 5.
Biztonsági emberekkel zárta ki a Pécsi Vízmű vezetőit az önkormányzat a cég központjából, mert a szolgáltatást már a város által megbízott új cég végzi. Több dolgozót azonnali felmondással elküldtek. (fotó: Laufer László)
11.12 - Vízmű: jogszerűtlen birtokbavétel
Törvénytelennek és Európában elképzelhetetlen eljárásnak tartja a város intézkedését Dr. Kamarás Judit, a Pécsi Vízmű kereskedelmi igazgatója. Munkatársunknak nyilatkozva elmondta: jogszerűtlen birtokbavétel történt hétfőn reggel.
Gesztesi László, a kisebbségi tulajdonos SUEZ magyarországi igazgatója megkeresésünkre közölte, a városházi sajtótájékoztató után fognak közleményt kiadni az ügyről.
10.54 - Két hét szabadságra küldték a kizárt vízműveseket
Az MTI beszámolója szerint az épületen kívül rekedt alkalmazottakkal nyilatkozatot írattak alá, ez alapján a kéttucatnyi dolgozó két hét fizetett szabadságot kap, ami után a Tettye Forrásház Zrt. átveszi őket. A többiek státuszáról annyit tudni, hogy egy belső dokumentum szerint a dolgozók munkaviszonya jogfolytonos. "Mivel munkáltatói jogutódlás következett be, a munkaszerződés módosítására nem lenne szükség, de a dolgozók megnyugtatása érdekében igyekszünk egy héten belül mindenki kezébe adni az új munkaszerződést" - áll a Winkler Tamás vezérigazgató kézjegyével ellátott dokumentumban.
A sajtónak nyilatkozó kereskedelmi igazgató megjegyezte azt is, hogy a Pécsi Vízmű vezérigazgatója, Nyirati István jelenleg szabadságon van, így elképzelhető, hogy nem véletlen az akció időzítése.
10.31 - Rendőrségi sajtóközlemény
A Pécsi Vízmű Zrt. és a Tettye Forrásház Zrt. birtokvitájában a rendőrség nem hozott és nem is hozhat semmilyen állásfoglalást vagy döntést, az ugyanis kizárólag a bíróság hatáskörébe tartozik. Hétfő hajnalban a Pécs, Nyugati Ipari úti Vízmű telepéhez kértek rendőrjárőrt, azonban intézkedésre okot adó körülmény nem merült fel, így a rendőr az ilyenkor szokásos módon járt el, mindkét felet tájékoztatta a jogérvényesítés törvényes eszközeiről.
09.56 - Városházi sajtóközlemény
Az önkormányzat Közgyűlési döntésének értelmében ma hajnalban megtörtént a Pécsi Vízmű törvényes visszavétele. Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere reggel személyesen nyugtatta meg a dolgozókat és közölte, a város továbbra is számít a munkájukra. Az üggyel kapcsolatos részletes tájékoztatóra ma délben kerül sor a Városházán, ahol Páva Zsolt és Winkler Tamás, a Tettyei Forrásház Zrt. vezérigazgatója tartanak közös sajtótájékoztatót.
A város és a környező települések vizellátása továbbra is biztosított és zavartalan.
07.58 - Hétfőn kora reggel egy külső őrző-védő cég emberei zárták körül a Pécsi Vízmű központi telephelyét. A biztonságiak egy lista alapján engedték be a dolgozókat az épületbe, a vezetőség tagjait kizárva.
Páva Zsolt polgármester a helyszínen munkásgyűlést tartott, amelyre a sajtót nem engedték be. Belső információk szerint a polgármester közölte: a szolgáltatást október 5-től a Tettye Forrásház Zrt. végzi. Bemutatkozott az új vezérigazgató, Winkler Tamás, és közölték: a közelmúltban elvégzett átvilágítás szakmailag mindent rendben talált a cégnél, de a leányvállalatok és a terjeszkedés nagyon sok pénzt visznek el. Páva Zsolt az alkalmazottaknak azt ígérte, hogy a dolgozók 94-95%-át az új cég átveszi és kérte közreműködésüket a zökkenőmentes átállásban.
A szolgáltató belvárosi ügyfélszolgálati irodáját hétfő reggel nem engedték kinyitni, egyes dolgozókat pedig azonnali felmondással elküldtek a cégtől.
A bama.hu úgy értesült, a vezetőket ezekben a percekben tájékoztatja a polgármester, a korábbi tervek szerint a vízmű ügyéről délben a városházán tartanak sajtótájékoztatót.
Tudósítóink a helyszínen tartózkodnak, a fejleményekről folyamatosan beszámolunk
Mint az ügy előzményeiről beszámolva megírtuk, a város közgyűlése szeptember 10-én döntött arról, hogy felbontja az 1995 óta fennálló szerződést a Pécsi Vízművel. Október 1-jén rendkívüli közgyűlést tartottak, ahol a szolgáltatással egy újonnan alapított céget, a Tettye Forrásház Zrt.-t bízták meg. Ekkor jelentették be azt is, hogy az új cég vezetője Winkler Tamás lesz, aki sajtóértesülések szerint a rendszerváltás idején részt vett a Fidesz megalapításában, az Orbán-kormány idején pedig a Nemzeti Lóverseny Zrt. vezetője volt. A polgármester kijelentette: a város visszavásárolja a francia SUEZ Environnement kisebbségi tulajdonrészét és a szolgáltatást a jövőben a 100%-os városi tulajdonban lévő cég végzi. (bama.hu)


beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





