Indítson egy pohár vízzel!
2009. május 14.
A vízivás lényeges funkciója többek között, hogy részt vesz a tápanyagok eljuttatásában a sejtekhez, a fölösleges salakanyagok eltávolításában, de például rugalmassá teszi az ízületeket is.
Mindehhez tudnunk kell, hogy testünk kb. 60-70 százalékát víz alkotja, ezért pótlása alapvető jelentőségű minden napszakban. De természetesen a folyadékpótlás nem csak víz formájában történhet. Így, ha egészségesek akarunk maradni, mindig figyeljünk arra, hogy napközben igyunk rendszeresen ásványvizet, teát vagy szénsavmentes üdítőt, egyéb alkohol- és cukormentes italt, bárhol is vagyunk. Testünk megfelelő hidratáltsági szintjének fenntartása érdekében pedig jól tesszük még, ha megfogadjuk az alábbi tanácsolat.
Ne várjunk addig, amíg szomjúságot érzünk!
A szomjúságérzet jelentkezése azt adja tudtul számunkra, hogy a szervezet dehitratációja már legalább 5 százalékos szintet ért el. Így tehát semmiképp sem szabad csak akkor folyadékot venni magunkhoz, amikor kifejezetten szomjasak vagyunk. Emiatt tehát a rendszeresség az egyik kulcsszó a folyadékbevitelhez. Ahhoz azonban, hogy megtudjuk, elegendő mennyiségű folyadékot iszunk-e a nap folyamán, nemcsak annak gyakoriságára kell figyelni, hanem például a vizelet színéből is következtethetünk rá. Ha világos színű a vizelet, akkor a hidratálás foka kielégítő mértékű, amikor viszont sötét, rendszeresen többet kell innunk.
Ne felejtsünk el inni!
A vízvesztés kompenzálására a szervezetnek legalább 2,5 liter folyadékra van szüksége naponta. Ennek a mennyiségnek egy része (1,5 l) eredhet italokból (víz, gyümölcstea, gyógytea, gyümölcslé stb.), a másik része (1 l) vízben gazdag táplálékból (gyümölcs, zöldség, tejtermék, leves stb.). Mindig tartsunk magunknál egy üveg ásványvizet, szénsavmentes üdítőt vagy valódi gyümölcslét. Legyen bármilyen feszített is a munkatempónk, ne felejtsünk el rendszeresen egy-egy pohárral inni belőle.
Igyunk rendszeresen kisebb mennyiséget, és ne sokat étkezés közben!
Minden reggel, felkelés után igyunk egy nagy pohár vizet, hogy a szervezet hidratálásával kezdődjön a napunk. A reggelihez pedig egy csésze meleg italt, majd dzsúzt fogyasszunk. Azután pedig óránként juttassunk a szervezetünkbe egy pohár folyadékot (legalább tíz pohárral naponta). Étkezéskor azonban ügyeljünk rá, hogy "ne árasszuk el" folyadékkal a gyomrunkat. Ez esetben ugyanis az emésztésünk látná kárát. További jó tanács, hogy szokjuk meg: inkább apró kortyonként vegyünk magunkhoz folyadékot, semmint egyszerre "lehúzva" nagy mennyiséget.
Szükség esetén növeljük a folyadék-fogyasztást!
Meleg időjárás, lázas állapot, fizikai tevékenység, klimatizált környezet, prtoteinban gazdag diéta vagy például nagy tengerszint feletti magasságban (hegyvidéken/repülőn) való tartózkodás esetén naponta legalább fél literrel növeljük a fentebb említett, alapvető fontosságú folyadék-mennyiséget. Amíg normális körülmények között a szervezet napi 2-3 liter vizet veszít naponta, addig például intenzív fizikai tevékenység végzése további kb. 1 liter veszteséget von maga után. Arra is ügyeljünk, hogy kerüljük a szélsőséges hőmérsékletű folyadékok fogyasztását - nagy melegben se igyunk jeges italokat, vagy túl forró teát télen.
Jól válasszuk meg, milyen vizet iszunk!
Természetesen jól tesszük, ha az ásványvizet részesítjük előnyben a csapvízzel szemben, és az is hasznos, ha variáljuk annak minőségét, fajtáját. Hiszen lehet például több kalcium, magnézium benne, így olvassuk el a címkén lévő ásványi anyagok arányát, és váltogassuk a vizet aszerint, hogy melyikből tartalmaz többet. Fizikai állapotunk vagy egyes élethelyzetek is meghatározhatják, melyiket fogyasszuk. Például terhesség, stresszes időszak, fáradtság, rendszeres fizikai munka esetén különösen ajánlott ez a módszer. Vigyázzunk azonban az ízesített ásványvizekkel, mert azok általában cukrozottak és adalékanyagot tartalmazhatnak. (stop.hu)

beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





