Indul az idei termálszezon
2009. november 26.
A Pannon Termál Klaszter és a Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-dunántúli Marketing Igazgatósága évről évre más fürdőben indítja el a termálszezont.
A szakmai, politikai és sajtórészvételnek köszönhetően a szezonnyitó bekerült a híradásokba, és a figyelmet a Nyugat-Dunántúl termál- és gyógyvizeire irányította. A rendezvény 2001-es elindítása óta olyan sikeres lett, hogy azóta minden évben megrendezésre került, és végre a nagyközönség felé is sikerült nyitni. A tavalyi évben a fürdők összefogásával közös akciót is hirdettek, mely az idei évben folytatódik.
2009. november 25-én a kehidakustányi Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő adott otthont a termál-szezonnyitó ünnepségnek. Az ünnepségen előadást tartott Dr. Németh István, a Pannon Termál Klaszter és a Magyar Fürdőszövetség elnöke, valamint Tama István, a Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóságának igazgatója, Majthényi László, a klaszter ügyvezetője pedig bemutatta a Pannon Termál Magazin legújabb, a rendezvényre kiadott számát.
A rendezvényhez kapcsolódó akció sikerén felbuzdulva a Nyugat-dunántúli Régió csatlakozó gyógy-, termál- és élményfürdői 2009. december 3-án ismét 50%-os kedvezménnyel csalogatják vendégeiket. (monitormagazin.hu)

beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





