Irak menekül a vízhiány elől

2009. október 16.

Irak menekül a vízhiány elől

Észak-Irakban százezrek hagyják el otthonaikat, mert egyszerűen elfogyott az ivóvíz. Pedig arrafelé szívós, szárazságtűrő emberek élnek, de ez már nekik is sok.

 

Az UNESCO egy friss jelentése megállapítja, hogy az ősi vízgyűjtő területek, a felszín alatti vizek túlzott mértékű kiaknázása vezetett oda, hogy mára Észak-Irak számos vidékén a körülmények gyakorlatilag összeegyeztethetetlenek az emberi élettel.

A túlzott vízkivétel miatt teljesen kiszáradt a vízvezetékrendszer, iraki nevén a karezek, amelyre családok tízezreinek volna szüksége a megélhetéshez és tisztálkodáshoz. Ez a speciális az iraki viszonyokra tervezett, és az emberek által mintegy 300 évvel ezelőtt saját kezűleg készített vízhálózat úgy van kitalálva, hogy még akkor is szállítsa a vizet az ott élőknek a közösségi vízvételi pontokig, ha az országot éppen hatalmas szárazság sújtja.

Idén augusztusban a perszák által kieszelt vízrendszert már annyira túlterhelte a talajvizek sokszor engedélyek nélküli szivattyúzása, hogy a karezeknek (közösségi vízvételi pontoknak) csupán a hatoda (683-ból 116) működött Észak-Irakban. Az UNESCO jelentése azt is megállapítja, hogy a közösségi vízvezetékeket elsősorban a vízrendszer gazdátlansága, elhanyagoltsága tette tönkre, vagyis az állandó politikai bizonytalanság és nemtörődömség. A terület lakosainak hetven százaléka kényszerült elmenekülni otthonából.

Jafaronban, a vízhiány által leginkább sújtott térségben, az 52 közösségi vízkútból 44 teljesen és menthetetlenül kiszáradt. A szervezet úgy látja, hogy ha nem történik jelentős változás, akkor a térségből a maradék 36 ezer ember is kénytelen lesz elmenekülni. (www.vizpiac.hu)

Kulcsszavak:

vízhiány, vízvezeték, Irak, Unesco

 

A rovat további hírei: