Iszapos a víz a Rinya mentén

2009. október 20.

Iszapos a víz a Rinya mentén

Törökkoppányban és Szorosadon sárgásbarna, koszos, iszapos víz folyik a csapból. A Rinya mentén a vas- és mangántartalom túlságosan magas.

 

Varga György törökkoppányi polgármester azt mondta: lassan már nem mernek inni, főzni, fürödni és fehér ruhát mosni. – A problémát több alkalommal is jeleztük már a DRV-nek, ám semmilyen intézkedésről nem tudunk, visszajelzést nem kaptunk. Pár hete személyesen jeleztem Siófokon a szolgáltató üzemeltetési vezetőjének a gondot, de változás azóta sincs. Igaz, másnap kijöttek, és mintát vettek. Csakhogy addigra a szenynyeződés leült. Mikor, mit tesz a szolgáltató azért, hogy ne zavaros, sárgásbarna víz folyjon?

A törökkoppányi polgármester arról is beszélt: a csapadékvíz több helyütt az úttest alá folyik, csak idő kérdése, hogy az mikor szakad le. Az Ady Endre utcában legalább tíz centit süllyedt az aszfalt. Varga azt kérdezte: ki lesz a felelős, ha egy gépjármű alatt leszakad majd az út, és baleset történik?

– Ebben a hónapban nem érkezett bejelentés hozzánk Törökkoppányból – reagált megkeresésünkre Jankó Gábor, a DRV PR-vezetője. – Utoljára augusztus végén jelezték a víz zavarodását. Azonnal rendkívüli laboratóriumi vízmintavételt rendeltünk el, melynek eredménye negatív lett. A mostani problémára reagálva helyi készenléti csapatot állítottunk fel, amely azonnal kivonul, ha ismét probléma adódik, hogy megtalálja az általában rövid ideig tartó zavar okát.

Nagyatádon és Taranyban a víz arzéntartalma volt korábban a megengedettnél magasabb, azonban Lábod mindjárt be is kerülhet a helyükre vizének túl magas vas- és mangántartalma miatt. Lassu István lábodi polgármester elmondta: a faluban mára állandósult ez a probléma, emiatt az önkormányzat nemrég megrendelt egy vizsgálatot, amely igazolta a feltételezésüket. A bevizsgált víz mangántartalma meghaladja az európai uniós szabványt. – Jól észlelhető a minőségromlás; a barna elszíneződés arra utal, hogy egyre vasasabb a vizünk – mondta a település vezetője. – Új víztisztítóra lenne szükségünk. Arra várunk, végre frissítsék a települések vízminőségét ismertető listát, s ezen feltüntessék a lábodi víz romlását. Ugyanis ez a feltétele annak, hogy támogatásért pályázhassunk a vízminőség javítására.

A szintén Rinya menti Segesd évekig szerepelt a „rossz vizű” települések között, a vizük vas- és mangántartalma ugyanis a többszöröse volt a szabványnak. Bencze Imre polgármester azt mondja: megelégelték, hogy évekig hiába várnak segítségre, és nemrég támogatás nélkül vágtak bele a húszmilliós fejlesztésbe. – 15 millió forintért új vízkezelő épült, és további ötmillióért ennek automatizálását is sikerült elvégeznünk – mondta a polgármester. – Megállapodtunk a DRV-vel, hogy a koncessziós díjat négy éven át erre fordítjuk, így sikerült megcsinálnunk. Az automatizálásra CÉDE-pályázatunk hozott pénzt. Ezzel mára látványosan javult a vízminőség a faluban. Egyetlen gondunk van már csak ezen a téren: a vízhálózat egyes szakaszain eternitcsövek vannak lefektetve, s időszerű lenne ezek kiváltása. Ez azonban legkevesebb nyolcvanmillió forintba kerülne... (sonline.hu)

Kulcsszavak:

vízszennyezés, iszapos víz, kosz

 

A rovat további hírei: