Újlengyelen ismét jó a víz
2010. július 16.
A Pest megyei Újlengyel 1700 lakosa a legszigorúbb európai uniós normáknak is megfelelő ivóvízhez jut a község vízművéből - közölte a település önkormányzata.
Újlengyel önkormányzata az elmúlt év őszén kezdte el azt az ivóvízminőség javító beruházást, amely a falu vezetékes vizének vas-, mangán- és arzéntartalmát állítja be az előírt értékekre. Az Európai Unió támogatásával megvalósult beruházás mintegy 187 millió forintba került.
Újlengyel község önkormányzata a Környezet és Energia Operatív Program Ivóvízminőség javítása (KEOP– 1.3.0) pályázatán indult és nyert el elsőként támogatást. A vízmű korszerűsítésére azért volt szükség, mert Újlengyel egyike volt az ország azon, mintegy 400 településének, ahol a vezetékes ivóvíz minősége valamilyen szempontból nem felelt meg a hatályos európai uniós előírásoknak. Az egyik legkényesebb kérdés az ivóvíz arzéntartalma, hiszen ez az elem hosszabb távon akár az egészségre is ártalmas lehet. Az eddig érvényben lévő hazai előírások szerint legfeljebb 50 mikrogramm arzént tartalmazhatott literenként az ivóvíz, az Európai Unióban ez az értékhatár maximum 10 mikrogramm/liter lehet.
„Az újlengyeli vízműbe egy korszerű vízszűrő berendezést építettek be, amely az ivóvíz arzéntartalmát 4-6 mikrogramm/liter értékre csökkentette le. 2009 őszén kezdődtek el a felújítási munkák a vízműben, és március végén már elindulhatott a próbaüzem. A község vízműve az 1990-es évek közepén épült, így egyúttal elvégeztük azokat a felújítási munkákat is, amelyek időközben szükségessé váltak” – ismertette a beruházás részleteit Cserna Ferenc polgármester a mai átadási ünnepségen. „A teljes beruházás mintegy 187 millió forintba került, ebből az Európai Uniótól kapott támogatás 158.843.750 forint volt.”
Újlengyelben a beérkező vizet egy háromfázisú szűrőn vezetik át, és klórgázt, kálium-permanganátot illetve vaskloridot adagolnak hozzá. A vízben lévő arzén, mangán és vas kémiai reakcióba lép a fenti anyagokkal, kicsapódik, ezt ülepítik, majd veszélyes hulladékként a megfelelő helyre szállítják
Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP) célja Magyarország fenntartható fejlődésének elősegítése, az egyes környezeti-, természetvédelmi és vízügyi feladatok megoldása, a természeti erőforrások hatékonyabb, takarékos használata. A KEOP egyik fő fejlesztési irányvonala a települések megfelelő ivóvíz ellátásának biztosítása.
„A KEOP 1.3.0 pályázat keretében eddig 44 pályázó – települések és társulások – nyert el támogatást ivóvíz-minőség javítására, és a következő hónapokban számos település követi majd a beruházást elsőként megvalósító Újlengyel példáját. Az egészséges ivóvíz biztosítására a Kohéziós Alapból összesen 175,5 milliárd forint áll Magyarország rendelkezésére” – mondta el Huba Bence, a KEOP pályázatokat elbíráló és annak felhasználását ellenőrző közreműködő szervezet, a KvVM Fejlesztési Igazgatóság igazgatója az átadási ünnepségen.

beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





