Kecskemét leszámol az arzénnel
2009. december 4.
Az arzén és a bór veszélyezteti leginkább a Bács-Kiskun megyei települések ivóvizét. Kecskeméten csak kis mennyiségű arzén található az ivóvízben, ami szintén nem megnyugtató.
December 25-e után nem iszunk ivóvizet Kecskeméten. Legalább is az Európai Unio szerint. Hiszen eddig kapott haladékot Magyarország, hogy csökkentse a káros anyag tartalmat az ivóvízben. A még 2001-ben meghozott határozat szerint az arzén tartalom határértékét harmadára csökkentették. Magyarország ennek nem tudott megfelelni, ezért haladékot kért, ami most jár le. A vízminőség javítás érdekében még 2005-ben létrejött a Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító konzorcium, melynek feladata az előkészítő munkálatok megszervezése és a későbbi uniós pályázatra való felkészítés. Ez a munka lassan befejeződik.
„270 vízjogi engedélyes tervdokumentációt készítettünk, ezeket kétféle vízjogi illetve tisztítás technológiai változatban készítettük el, majd elküldtük az illetékes környezetvédelmi hatóságnak engedélyezésre, sok esetben már az engedélyeket is megkaptuk illetve folyamatban van az engedélyezési eljárás.”- mondta el Istvándi Ákos Aquapfrofit Zrt. területi vezető.
Azért, hogy pályázat sikeres lehessen, a tervek szerint társulások jönnek létre, a Kecskemétiben például 25 település 245 ezer lakója tartozik. Kecskeméten egyébként nincs nagy gond, mindössze 2-3 mikrogarmm/literrel haladja meg az arzéntartalom az Európai Unió által szabott határértéket. A szakértők szerint azonban így is akadt majd teendő bőven az elkövetkezendő években, hiszen az arzén felelős lehet több daganatos megbetegedés kialakulásáért is.
„Kockázati tényezője lehet bizonyos daganatos megbetegedéseknek, úgy mint bőrrák, tüdőrák, vese és hólyagdaganat, viszont a határérték megállapításánál nagyon komoly biztonsági faktorral szorozva, körülbelül 70n éves fogyasztást figyelembe véve állapítják meg, tehát közvetlen egészségügyi kockázata nem lehet ennek a víznek.” - mondta el Dr. Maráczi Gabriella ÁNTSZ Dél- alföldi Regionális Intézetének közegészségügyi osztályvezetője
A tiszta víznek azonban ára van. A szakértők abban mind megegyeznek, hogy a beruházás miatt emelkedni fog a vízdíj, de hogy hol mennyivel, azt egyelőre nem lehet pontosan tudni.
„Változó, hogy mennyire magas lesz ez a vízdíj növekmény, olyan számításokat is láttunk már, hogy egyes településeken nagyon alacsony, 10-20 forintos volt ez a növekmény, de olyat is ami akár több száz forintos növekményt is mutat”- mondta el Varga Tímea a Tarfü Nonprofit Kft. projekt managere.
Kecskeméten és térségében az eddigi becslések szerint közel 100-120 forintos növekedésre lehet számítani. A tervek szerint 2011-ben elindulhatnak a munkálatok és 2012-re már tisztább vizet ihatnak a dél- alföldi régió lakói. A beruházás közel 100 milliárd forintba kerül, aminek 20 százalékát hálózatfejlesztésre kell majd fordítani. (kecskemetitv.hu)

beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





