Kénsav fenyegeti a Tiszát

2009. augusztus 10.

Kénsav fenyegeti a Tiszát

Szabó Imre, a környezetvédelmi és vízügyi tárca vezetője bízik abban, hogy sikerül nyomást gyakorolni a román kormányra a Tiszát fenyegető újabb szennyezés megelőzése érdekében.

 

Az ATV Jam című műsorában Szabó Imre környezetvédelmi miniszter többek között arról is beszélt, hogy jelzést fognak adni a román kormány felé a Rosia Poieni-i rézbánya zagytározójában összegyűlő savas víz kapcsán. A bánya gazdája, egy román állami cég ugyanis lassan kifut a pénzből, és segítség nélkül nem tudja majd semlegesíteni a kénsavas vizet, amely az Aranyosba, és onnan a Maroson át a Tisza vizébe juthat. A miniszter bízik abban, hogy nyomást sikerül gyakorolni a román kormányra, hogy meg lehessen előzni a tragédiát.

A miniszter arról is beszélt, hogy a környezetvédelmi tárca 14-15 milliárd forintot tervez a panelfelújításra fordítani a hazai szén-dioxid kvótáják eladásáért kapott 28,2 milliárdos összegből. Mint elmondta, azért rendelkezünk szabad kvótákkal, mert hazánk a rendszerváltás környékén leépítette nehéziparát, más országokban viszont ez még nem történt meg kellő mértékben – így globális klímavédelem keretében szabad kapacitásokat vásárolnak.

A tárca klímabarát otthon programja keretében a panelházak lakóközösségei akár 60 százalékos támogatást is elnyerhetnek az épületek felújításához. Erre azért van szükség, mert a hazai energiafelhasználás 30 százalékát a nem igazán hatékony lakossági fogyasztás teszi ki. A támogatott felújítások keretében kicserélik a nyílászárókat, szolár rendszereket építenek be, műszaki felújításokat végeznek és a szigetelést is felújítják.

Ezzel a miniszter várakozásai szerint 50 százalékkal lehet csökkenteni a fogyasztást és 10-15 ezer forinttal a havi rezsiköltséget. A program második részében a 30-40 éves családi házak ilyen jelegű felújítására is lesz keret, valamint sor kerül a közintézmények rekonstrukciójára is. (atv.hu)

Kulcsszavak:

tisza, románia, kénsav

 

A rovat további hírei: