Ki rendelkezik a vízkincs felett?

2009. június 15.

Ki rendelkezik a vízkincs felett?

Bajnai Gordon és Oszkó Péter arra készül, hogy megszabadítsa a magyar embereket a víz- és az erdővagyonuktól – állítja a Magyar Nemzet. Aggódik a Magyar Víziközmű Szövetség is.

 

A Bajnai-kormány végjátékának utolsó óráit kizárólag arra használja fel, hogy az ország még megmaradt természeti kincseit – mint például a vizet, az erdőket – valamilyen módon kivonja az állam fennhatósága alól, és magántulajdonosok kezére játssza át - írja hétfői számában a konzervatív napilap. "Bajnaiék az utolsó nemzeti erőforrásaink kiárusítását igyekeznek ugyan némileg leplezni, de az idő sürgetése miatt egyes esetekben már a látszatra sem képesek ügyelni. Közismert, hogy a Gyurcsány– Bajnai-korszak elsődleges céljai között szerepel az ország vízvagyonának privatizációját lehetővé tevő intézkedések meghozatala" - tartalmazza az írás.

Oszkó Péter pénzügyminiszter – még ügyvédként – részt vett a vízművek privatizációs modelljének kidolgozásában. A konstrukció két részből állt. Első lépésként racionalizálásra és a hatékonyság növelésre történő hivatkozással létrehoznak egy csúcsvízműcéget, amely a többi vízműcég felett gyakorolja a tulajdonosi jogköröket. A második felvonásban a csúcsvízműcég részvényeinek vagyonkezelői jogát adnák át magánbefektetőknek. Vagyonkezelőként a magántársaság a vízműcsoport felett teljes körű döntési, irányítási és szinte kizárólagos tulajdonosi hatalmat gyakorolhat – olvasható a hétfői Magyar Nemzetben.

A napokban állásfoglalásban ítélte el a Magyar Víziközmű Szövetség az általuk "lopakodó magánosításnak" nevezett jelenséget. Mint mondják, elsődleges célnak tekintik a bújtatott, lopakodó magánosítás megállítását. "El kívánjuk érni, hogy minden, ami a vízkincs birtoklásával, a hozzáférési rendelkezési joggal kapcsolatos, legyen nyilvános és átlátható, valamint az érintettekkel (önkormányzatok, fogyasztók, üzemeltetők) lefolytatott tárgyalásokon kialakult kompromisszumokon alapuljon". (vizpiac.hu - mno.hu)

Kulcsszavak:

vízvagyon, vízkincs, privatizáció. MAVIZ

 

A rovat további hírei: