Kiszárad a föld egyik óriás tava

2009. július 13.

Kiszárad a föld egyik óriás tava

Az Aral a világ negyedik legnagyobb tava volt. A tó az utóbbi fél évszázadban összezsugorodott, miután az őt tápláló folyók vizét a szovjet gyapot öntözéséhez elterelték.

 

Az Aral-tó keleti területe négyötödével csökkent mindössze három év alatt. Úgy húsz évvel ezelőtt a tó kettévált a Kazahsztánban található északi kis Aral-tóra és az Üzbegisztán és Kazahsztán között megosztott nagy Aral-tóra. A patkó alakú nagy Aral-tó pedig 2000-ben tovább hasadt: keleti és nyugati patkóívre.

"A keleti ív 2006 és 2009 között jelentős mértékben összezsugorodott. 2006 óta, amikor a keleti ív még 150 kilométer hosszú és 70 kilométer széles volt, vizének nyolcvan százalékát elvesztette" - közölte az Európai Hírügynökség (ESA). A nagy Aral-tó teljes kiszáradását 2020-ra várják. A Világbank és a kazah kormány közös projektje, a Kok-Aral védőgát segítségével próbálják megmenteni a távolabbi, északi ívet. Amióta ez a gát 2005-ben megépült, a víz szintje négy métert emelkedett.

Az Aral-tó kiszáradását néhány szakértő a legszörnyűbb ember okozta ökológiai katasztrófának tartja, ami valaha is történt, de mindenesetre egyike azoknak, amelyeknek nagy hatásuk lehet az emberi jólétre. A halászat és más, egykor fejlődő part menti iparágak mentek tönkre. Minden évben tízezer tonna, az emberi egészségre ártalmas vegyszerrel fertőzött sós port fúj szét a szél a kiszáradt tóból. (mti)

Kulcsszavak:

vízhiány, szárazság, Aral

 

A rovat további hírei: