Kontroll kutak a szennyezés ellen
2009. augusztus 14.
A környezetszennyezést figyelő monitorkutakat fúrnak Magyarbánhegyes térségében - ezt a Békés Megyei Vízművek Zrt. sajtószóvivője jelentette be.
Krisztován Anna elmondta: a település pályázaton nyerte a több mint 25 millió forint vissza nem térítendő támogatást, amiből 10 és 120 méter mély kutakat fúrnak.
A kutakon keresztül elemzik majd a víz minőségét. A térségből évente csaknem 120 ezer köbméter ivóvizet hoznak a felszínre, ezért fontos megállapítani, hogy a vízbázis fölötti területen milyen emberi tevékenységhez kapcsolódó szennyezések történnek.
Krisztován Anna hozzátette: ha a vizsgálatok eredményeként kiderül, hogy a földfelszínen beavatkozásokra van szükség, akkor a vízmű újabb pályázat segítségével finanszírozná az elvégzendő feladatokat. (mti)


beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





