Kotorják a Marcalt

2011. február 4.

Kotorják a Marcalt

Az elmúlt hetekben tizenötezer köbméter vörösiszappal szennyezett földet szállítottak vissza az ajkai zagytározóba. A vízügyi igazgatóságnak eddig 420 millió forintjába került a védekezés.

 

A Marcal folyó és környéke ma is siralmas látványt nyújt. Főleg, ha a Boba és Nagypirit közötti hídtól nem messze dolgozó munkagépek mellől nézzük.  A vörösiszappal szennyezett víz akkor érkezett, amikor a folyó vízszintje a szokásosnál magasabb volt, így most, hogy a folyó visszahúzódott, jól látszik a pusztítás nyoma.

A folyó medrének rendbetételét a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság koordinálja. E szervezet igazgatója, Nádor István Kovács Ferenccel, a megyei védelmi bizottság elnökével tartott sajtótájékoz- tatót a minap a folyónál. Nádor István elmondta: a folyó két oldalán 3030 kilométeres szakaszt kell megtisztítani. Most egy tíz kilométeres részen dolgoznak: eddig 15 ezer köbméter szennyezett földet kotortak ki és szállítottak el a Mal Zrt. Ajka melletti zagytározójába. Mivel veszélyes anyagról van szó, a szállításhoz engedélyt kellett kérni: a teherautók  egyszerre legalább hat  Kamondtól konvojban, a sort vezető és záró közutas járművek között haladhatnak a 8-as számú főúton Devecserig.

Nádor István újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy tavaly október elejétől mostanáig mintegy 420 millió forintjukba került a védekezés és a mentesítés. Az igazgató becslése szerint még legalább fél évre van szükségük ahhoz, hogy a Marcal vasi szakaszán  mindkét oldalon  megtisztítsák a nagyvízi medret. A Marcalba egyébként már nem szórnak gipszet, a következő nagy feladat a folyó aljának megtisztítása lesz. Kovács Ferenc köszönetet mondott a vízügyi igazgatóság, valamint a tisztítást végző cég  szakembereinek. A környéken gazdálkodók megnyugtatására pedig elmondta, hogy mindenki megkapja az őt megillető kártérítést, illetve segítséget.

A Vas megyei közgyűlés és a megyei védelmi bizottság elnöke hangsúlyozta: - a Marcalt kellett beáldozni azért, hogy a Rábát és a Dunát megkíméljék a szennyeződéstől. Ezt gipsz szórásával, valamint a víz folyását lassító keresztgátak építésével tudták megvalósítani. (Keresztgát Nemeskocson, Kemeneshőgyésznél, valamint Marcaltőnél épült.) A Rába és a Duna megmentésének azonban ára volt: a Marcal  élővilága ugyanis - láthatóan - teljesen kipusztult. (naplo-online.hu)

Kulcsszavak:

Marcal, vörösiszap

 

A rovat további hírei: