Lecsúsznak a somogyi gyógyfürdők?

2009. november 9.

Lecsúsznak a somogyi gyógyfürdők?

Szorult helyzetbe kerülhet a hat somogyi gyógyfürdő, ha a kormány tervei szerint jövőre tovább csökken a fürdőkezelések támogatása.

 

Idén is már ötödével kevesebben vették ezeket igénybe a megyében, mint két éve. Sokan már alig tudják ugyanis fizetni az egyre dráguló gyógymódot.

Víz alatti masszázzsal szolgálnak például az igali gyógyfürdőben. A betegek szerint a termálvíz és a kezelés együtt kiváló gyógyír a mozgásszervi panaszokra. Sajnos azonban a kezdetben ingyenes kezeléshez a tervek szerint jövőre még kevesebb támogatást adna a kormány. Egy tizenöt alkalmat tartalmazó kúra kezelésekkel, masszázzsal a betegnek már így is több mint tízezer forintba kerül. Ezt ezek után még megemelnék.

Évente tizennyolc-húszezren gyógyulnak az Igali Gyógyfürdőben. A TB hozzájárulás további csökkentésével az igali fürdő is nehéz helyzetbe kerülhet. Pozsár Sándor, az Igali Gyógyfürdő ügyvezető igazgatója elmondta, félnek attól, hogy ha megemelik 50 százalékkal azt, amit a vendégnek kell fizetni, akkor kevesebb vendég látogatja a fürdőt. A téli időszakban a TB által finanszírozott betegek tartják el őket. Idén szeptemberig már 14 millió forinttal kevesebbet fizetett ki a megyei egészségbiztosító a fürdő kezelésre, mint 2007-ben. Ezt a betegeknek kellett pótolni, ezért a kezeléseket csaknem 20 százalékkal kevesebben tudták igénybe venni. Pedig a mozgásszegény életmód, a testsúly növekedés miatt nő a mozgásszervi betegek száma. Ez a negyedik leggyakoribb betegség.

Dr. Brigovácz Éva, a Kaposi Mór Oktató Kórház osztályvezető főorvosa szerint nem csak idősebb korosztályt, hanem a fiatalokat egyaránt érinti, akinek szüksége lenne komplett fürdő kezelésre. Ez azért is kívánatos lenne, mert ezzel gyógyszeres kezeléseket tudnak kiváltani. Ha drágulnak a kezelések, akkor még kevesebben tudják majd fizetni. Ezzel pedig tovább romlik állapotuk, és a gyógyfürdők üzemeltetése is veszélybe kerülhet. (www.kapos.hu)

Kulcsszavak:

fürdő, masszás, finanszírozás

 

A rovat további hírei: