Lezárult a vizpiac.hu szavazása
2009. június 2.
Csaknem hétszázan adták le szavazataikat a honlapon. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy olvasóink egyetértenek-e a vízkincs részleges vagy teljes privatizációjával? Íme a válaszok.
A kérdés jogilag persze nem igazán pontos, hiszen a vízkincset de jure nem lehet elidegeníteni az országtól. Valóban. A baj csak az, hogy a használati és üzemeltetési jogot – kérdésünket is erre vonatkoztattuk - igen. Nos, sovány vigasz lesz a fogyasztó számára, hogy amit csak méregdrágán vehet meg, az valójában magyar tulajdon marad. Ezért is éreztük relevánsnak egy ilyen kérdés felvetését. Mi úgy érezzük, hogy most ez foglalkoztatja az embereket, és a rengeteg szavazatból is erre következtetünk.
A válaszadók 92 százaléka számára az első válaszlehetőség volt a legrokonszenvesebb. Pontosan hatszázhuszonhárman mondták azt, hogy „ez az ország utolsó vagyona, óriási hiba lenne kiárusítani”. Mindösszesen harmincöten érezték úgy, hogy jó lenne először látni, mit kínálnak a külföldiek, és csak azt követően elvetni az ötletet. Ez a szavazók hat százalékát jelenti. Kétszázaléknyi támogatottsága azért most is akadt a legkevésbé népszerű válasznak. Huszonegy olvasó érzi úgy, hogy a privatizáció kifejezetten támogatható, és lehet, hogy éppen a magánosítás húzná ki az országot a csávából.
Természetesen, ha egy szavazás lezárul, akkor azonnal elindítjuk az újat is. Most arra vagyunk kíváncsiak, hogy: Az EU-ban 2000-ben meghirdetett Víz Keretirányelv célja, hogy a tagországok 2015-re jó állapotba hozzák a természetes vizeket. Sikerülni fog? Szavazzon Ön is.
(vizpiac.hu)

beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





