Állami tulajdonban maradnak a vízművek

2009. június 23.

Állami tulajdonban maradnak a vízművek

Megszavazta az Országgyűlés azokat a javaslatokat, amelyek arra irányulnak, hogy az öt regionális vízmű visszakerüljön az állami vagyonról szóló törvény hatálya alá.

 

Az országgyűlés hétfőn megszavazta azokat a javaslatokat, amelyek lehetővé teszik, hogy az öt regionális vízmű visszakerüljön a tartós állami tulajdonban tartandó társaságok listájára. A vízművek még 2007-ben kerültek ki az említett cégek közül, az elmúlt hónapokban pedig az ellenzék élesen támadta a kormányt, mivel szerinte burkoltan a vízcégek privatizációját készítették elő. A kormány ezt folyamatosan tagadta és arra hivatkozott, hogy az elindított folyamatok csak a hatékonyabb működést szolgálják. Az ügyben a záró szavazás jövő héten várható.

Fónagy János, a Fidesz országgyűlési képviselője a szavazás kapcsán a Magyar Hírlapnak azt mondta: tegnap újabb javaslatot nyújtottak be, amely azt célozza, hogy az állami vagyonról szóló törvény hatálya terjedjen ki azokra a cégekre is, amelyekben az államnak tulajdonrésze van. Ezeknél a társaságoknál ugyanis most is lehetőség van arra, hogy az üzemeltetést ki lehessen szervezni, ami a privatizáció egyik formája. (portfolio.hu)

Kulcsszavak:

vízmű, privatizáció, állami tulajdon

 

A rovat további hírei: