Magyarország vizet tisztít Haitin
2010. január 22.
Nagyteljesítményű víztisztító és csomagoló gépet küld Haitibe a Magyar Honvédség - tájékoztatta Szekeres Imre honvédelmi miniszter az Amerikai Egyesült Államok új budapesti nagykövetét.
A minisztériumi közlemény szerint a tárca vezetője, aki bemutatkozó látogatáson fogadta Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövetet, elmondta: a készülék telepítéséhez számít az amerikai hadsereg segítségére, amely a logisztikát biztosítaná.
A nagykövet a felajánlást nagyszerű kezdeményezésnek nevezte, és ígéretet tett arra, hogy a javaslatot haladéktalanul közvetíti az amerikai katonai vezetés felé, hogy az mihamarabb megvalósulhasson - olvasható a közleményben.
Szekeres Imre az afganisztáni részvétellel kapcsolatban arról tájékoztatta a nagykövetet, hogy már megszületett a kormánydöntés a magyar csapatok 200 fővel való kiegészítésére a közép-ázsiai országban. Erről egyébként a miniszter - január 13-án telefonon már tájékoztatta Robert Gates-t, az Egyesült Államok védelmi miniszterét is, aki jelentősnek nevezte és megköszönte az afganisztáni rendezésben vállalt magyar erőfeszítéseket - áll a közleményben. (mti)

beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





