Megelőznék a beregi gátszakadást
2009. december 22.
A beregi árvízvédelmi rendszer komplex fejlesztése keretében jövő évben megkezdődhet a Vásárosnamény és Lónya közötti töltés szakasz kiépítése.
Erről írt alá szerződést Bodnár Gáspár, a beruházást végző FETI-KÖVIZIG igazgatója, valamint Bencze Antal, a kivitelező Bereg 2009 Konzorcium képviselője. A három éves, mintegy 6,3 milliárd Ft értékű projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.
A Vásárosnamény és Lónya közötti beruházás keretében megvalósul az elsőrendű árvízvédelmi vonal komplex fejlesztése, amelynek része az árvízvédelmi töltések kiépítése töltéserősítéssel közel 28 km hosszon, a folyószabályozási létesítmények rekonstrukciója, a tiszakerecsenyi, valamint a lónyai őrtelepek átépítése, az árvízi monitoring rendszer fejlesztése, és az árvízvédelmi töltések karbantartását biztosító kaszálógépek beszerzése.
„A térség lakosai bizonyára jól emlékeznek arra, amikor 2001 márciusában rendkívüli árvíz sújtotta a Felső-Tisza vidéket. Akkor több helyen is átszakadt az árvízvédelmi töltés. A helyreállítás azonnal elkezdődött, és napjainkra már Vásárosnaményig megfelelő a gátak kiépítettsége a hazai jogszabályai előírások szerint. Jelen projekt célja, hogy megvalósuljon a Vásárosnamény és Lónya közötti árvízvédelmi szakasz, valamint az árvízvédelmi infrastruktúra fejlesztése” – hangsúlyozta a projekt fontosságát Bodnár Gáspár, a FETI-KÖVIZIG igazgatója.
A beruházás, amely része a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése programnak, fő feladata, hogy a térség a rendkívüli, 100 évenként előforduló árvizekkel szemben biztosított legyen. Emellett azonban nemcsak a térség biztonságát szolgálja, de elősegíti az egyik legelmaradottabb kistérséggé nyilvánított országrész gazdasági gyarapodását, és növeli a terület lakosságmegtartó erejét. A projekt közvetlen eredménye pedig, hogy csökken a védekezési költség, és a védett ökológiai rendszerek, védett épületek árvízi elöntöttségének valószínűsége.
A uniós támogatású beruházás megvalósítására a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság közbeszerzési eljárást írt ki, amelyből a Bereg 2009 Konzorcium került ki győztesen. A konzorcium tagjai a KE-VÍZ 21 Zrt., a KELET–ÚT Kft., valamint a ZEMPLÉNKŐ Kft.
A beruházás első szakaszában a műszaki munkákhoz szükséges terület szerzés lesz. A töltésen a munkálatok március 15. után kezdődhetnek meg, és várhatóan 2012. novemberében kerül sor az üzembe helyezésre. (fetikovizig)

beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





