Meghalt a Torna-patak

2011. február 5.

Meghalt a Torna-patak

Meghalt és halott is marad a Torna-patak Kolontár után – írja a Népszava helybéliekre hivatkozva, akik nem értik, miképpen szennyezheti büntetlenül az élővizet az állami irányítás alá vont Magyar Alumínium Zrt.

 

A tavaly október 4-én bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa után is folyamatosan ömlik a Torna patakba a Mal Zrt. tározóiból a lúgos, mérgező folyadék. A napilap munkatársai Kolontár határában tapasztalták, és rejtett kamerás felvételeken rögzítették, hogy a veszélyes anyag és a közömbösítésére alkalmazott vegyszerek mérgezik a környezetet.

A napilap riporta szerint csőrendszereken keresztül, hatalmas habot verve folyik egy árokba a vörös lé. A lap munkatársai négy ilyen csővezetéket láttak. Két kisebb átmérőjű folyamatosan üzemelt, de a helybéliek szerint éjszakánként a jóval nagyobb csövön is folyik a maró lé egy ideiglenes árokba.

A tározók mellett hatalmas tartályokból, műanyag csöveken át folyamatosan savat adagolnak a zavaros vegyülethez. A savazott lúg ezt követően egy átfolyón jut arra a területre, ahol markológéppel gipszet adagolnak hozzá, majd az így előállított oldat egyenesen a Tornába folyik.

A rendőrség mindeddig nem indított eljárást természetkárosítás miatt.

Kulcsszavak:

vörösiszap, Torna-patak

 

A rovat további hírei: