Mérsékelhetik a cserkészek vízdíját
2009. szeptember 30.
Megroggyant a brit civil szféra a közműszámlák miatt. Főleg a cserkészmozgalom érzi úgy: méltatlan, hogy a munka helyett folyamatosan a számlák kiegyenlítése miatt kell rettegniük.
Nagy-Britanniában az elmúlt években folyamatosan emelkedett az ivóvíz ára, pedig a szigetország sokáig olcsó vízszolgáltatására volt a legbüszkébb. Ez persze komoly elégedetlenséghez vezetett a társadalom számos szegmensében, de leginkább a közhasznú szervezeteket viseli meg a növekvő teher.
A brit cserkészmozgalom, a fiúkból álló kiscserkészek és a lénycserkészek tömörülése is szót emelt a vízdíjak ellen, úgy tűnik sikerrel. A fiatalok lobbi erejét misem bizonyítja jobban annál, hogy már Hilary Benn környezetvédelmi államtitkárt is megnyerték ügyüknek. A politikus a brit Munkáspárt éves közgyűlésén bejelentette: törvénymódosító javaslatot terjeszt a brit parlament alsóháza elé. Az indítvány célja az, hogy az állami vízmű társaságok saját hatáskörben mérlegelhessék, hogy kivételt tesznek-e a cserkészekkel, és más hozzájuk hasonló, fizetésképtelen mozgalmakkal.
Tudni kell, hogy az önkéntességnek Nagy-Britanniában hatalmas hagyománya, kultusza van. Az emberek boldogan adakoznak, tesznek a közjó érdekében, így valószínűleg a szolgáltatókon nem fog múlni a mérsékelt díj megállapítása. Az államtitkár közölte: nemcsak a fiatalok különböző tömörüléseit, de egyházakat és sportegyesületeket is ellehetetlenít a magas vízdíj, a szolgáltatóknak azonban törvény írja elő, hogy be kell szedni, ami jár. Hilary Benn reméli, a jövőben a számlék miatti aggodalom nem fogja bénítani a civil szféra munkáját. (www.vizpiac.hu)

beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





