Milliárdok vízkár-elhárításra

2009. április 28.

Milliárdok vízkár-elhárításra

Az elmúlt tíz évben több mint nyolc milliárd forintra volt szüksége az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnak (Ékövizig) a vízkár-elhárítási feladatokra.

 

 

 

 

Csont Csaba a részletek kapcsán közölte: az elmúlt tíz éves időintervallum alatt az árvízi védekezés költsége mintegy 6 milliárd forint volt, a belvíz elleni küzdelem is meghaladta a másfélmilliárd forintot. Rámutatott: az 1998-tól kezdődő időszakban több rendkívüli, vagy valamilyen szempontból rendkívülinek mondható árvíz és rekord nagyságú belvíz pusztított a térségben, emellett rendkívüli szennyezések is érték az Észak-magyarországi Régiót. Az adott és épp aktuális feladatokat a vízügyi igazgatóság a társzervekkel közösen együttműködve igyekezett minden esetben megoldani.

A feladatokhoz sorolta egyebek mellett a sokszor hónapokat, esetenként fél évet is meghaladó védekezést, és a meglévő ár- és belvízvédelmi rendszerek fejlesztését, új töltések építését, illetve az elsőként megépített Cigánd-tiszakarádi árvízcsúcs csökkentő tározó megépítését. Úgy fogalmazott, hogy Észak-Magyarországon - a vízrajzi és időjárási viszonyok miatt egyaránt - nemcsak pillanatnyi védekezésre koncentrálnak, hanem kiemelt figyelmet fordítanak a fejlesztésekre, beruházásokra is. Példaként említette: az elmúlt időszak legjelentősebb beruházásai között az 1998-ban a Tarna menti-, 2000-ben a taktaközi, 2002-ben a Bodrogközi Tisza és a Bodrog bal és jobb parti árvízvédelmi rendszerének fejlesztését.

Hozzátette: három évvel ezelőtt a Taktaközi rendszer részét képező tokaji árvízvédelmi töltés készült el, tavaly pedig a taktaközi Tisza védvonalán végeztek jelentősebb beruházásokat és helyreállításokat. Szintén tavaly a Vásárhelyi Terv keretében több évnyi munka után elsőként elkészült a Cigánd-tiszakarádi árapasztó tározó, jelentős előrelépések történtek nemzetközi pályázatok keretében a Bodrog folyó hajózásfejlesztésében és a bodrogközi vízpótlás lehetőségeinek kidolgozásában is. Az elvégzett munkák összértéke megközelíti a 22 milliárd forintot. (MTI)

Kulcsszavak:

árvíz, KEOP, vízkár

 

A rovat további hírei: