Milliárdot költenek a Gyáli-patakra
2010. március 24.
Több mint egymilliárd forintot költ a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Gyáli-patak felső szakaszának rekonstrukciójára.
A gyáli és monori kistérség tucatnyi települését érintő beruházás 1 milliárd 241 millió forintos összköltségének 85 százalékát EU-s forrásból, 15 százalékát központi költségvetési hozzájárulásból fedezik.
A beruházást ismertető mai sajtótájékoztatón Varjú László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium fejlesztésekért felelős államtitkára elmondta: a Gyáli-patak mára jelentős kiterjedésű beépített területek - Ferihegyi repülőtér, 4. számú főút, M0 és M5-ös autópálya, ipari parkok - csapadékvizének és tisztított szennyvizének befogadójává vált. A térségben tervezett fejlesztések a túlterhelt vízrendszerrel szemben további igényeket támasztanak, miközben a patak alsó és felső szakaszán is komoly átalakításokra van szükség.
A projekt a KDV- KÖVIZIG kezelésében lévő patakszakasz természetbarát rekonstrukcióját tartalmazza, egyebek mellett elvégzik a teljes hossz medertisztítását, a kis esésű mederrészek mélyítését, míg a felső szakaszon a víz visszatartását biztosító bukókat építenek, hogy megakadályozzák a meder kiszáradását. Az érintett szakaszon 17 műtárgy - áteresz, híd, bukó, mederátjáró és vízhozammérő - is elkészül, illetve megújul.
A meder és a csatornapart rekonstrukciója természetközeli hangulatot teremt, javítva a környezet tájképi és ökológiai viszonyait - mondta Varjú László. A beruházás Gyál, Vecsés, Üllő, Gyömrő és Monor településeket közvetlenül érinti , de hatással lesz a teljes, 391 négyzetkilométeres felső vízgyűjtő területen elhelyezkedő mintegy tucatnyi település mindennapjaira.
A 2012. tavaszáig tartó munkálatoknak köszönhetően csökkennek a belvízkárok, javul a külterületi földek termőképessége, a meder öntisztító képessége, illetve a víz minősége, s mérséklődnek a fenntartási költségek. A Gyáli-patak vízelvezetésének és a tisztított szennyvíz befogadásának javulása számos beruházás letelepedéséhez biztosít kedvező feltételeket, új munkalehetőségeket teremtve a térségben élőknek - közölte Varjú László. (mti)

beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





