Napi 2,3 millió liter ivóvizet oszt szét Haitin az UNICEF
2010. február 1.
Eddig 13 repülőgépnyi egészségügyi felszerelést, élelmet, ivóvizet, szennyvízkezeléshez szükséges berendezést szállított Haitibe az UNICEF. Mindez negyedmillió gyerek ellátását teszi lehetővé.
Az UNICEF csaknem 100 fős irodáját mérnökökkel, vízügyi, közegészségügyi, oktatási, gyermekvédelmi, IT és logisztikai szakemberekkel egészítették ki.
A fővárosban az UNICEF – partnereivel – csaknem félmillió embert lát el vízzel. Port-au-Prince 133 pontján tartályokból naponta 2,3 millió liter vizet osztanak szét a lakosságnak. Emellett palackozott vizet biztosítanak a közintézményeknek és néhány nap óta az árvaházaknak. A járványok elkerülésére 20000 ideiglenes latrinát építettek
Az UNICEF becslései szerint 50 ezer olyan csecsemő van, akik nem jutnak anyatejhez, mert édesanyjuk meghalt vagy nem tudja őket szoptatni. Közülük egyelőre csak ezerkétszázat ér el a szervezet.
A Gyermekalap szerint valószínűleg a főváros iskoláinak 90 százaléka súlyosan megsérült vagy megsemmisült. A katasztrófa miatt hónapokig vagy akár néhány évig is kimaradhatnak az iskolából a gyerekek egy olyan országban, ahol a lakosság több mint fele nem tud írni-olvasni.
Az UNICEF haiti segélyprogramját magyar adományozók is támogatják. A három mobil szolgáltató által biztosított segélyvonalra, a 1749-re, január 19-e óta 330 ezer hívás érkezett, vagyis minden harmincadik magyar lakos telefonált vagy küldött sms-t, hogy így segítsen a haiti gyerekeken. Ez összesen 66 millió forint támogatást jelent az UNICEF segélyprogramjának. (unicef)

beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





