Nincs ivóvíz Szikszón

2010. június 13.

Nincs ivóvíz Szikszón

Borsodban az árvíz után több településen továbbra sincs ivóvíz. Szikszón például a helyi artézi kútról viszik a vizet a lakók, naponta többször is.

 

Hiába vonult el ugyanis az ár, a vízmű és a környező kutak még szennyezettek.

„A rendszerben lévő víz csak forralás után fogyasztható, és ezzel egy időben intézkednünk kellett arról, hogy különböző lajtos kocsival és egyéb módon a polgárokhoz ivóvíz jusson”- mondta el Füzesséri József polgármester. A helyieknek a hőségben is spórolniuk kell a vízzel.

Még nagyobb lehet azonban a baj, hiszen az előrejelzések szerint június 26-ára a térségben újabb áradások várhatók.

A helyi érdekeltségű energiaital gyártó cég azonban épülő gyárának kútjaival próbál a bajba jutottakon segíteni. „Az üzem beruházása közben ezek a kutak már készen vannak, így tudunk segíteni a lakosságnak”- magyarázta Szilágyi László, a Hell Energy Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Az ÁNTSZ engedélyére azonban még várni kell, várhatóan azonban hétfőtől már lajtoskocsival szállíthatják a vizet a szikszóiaknak. (atv)

Kulcsszavak:

ivóvíz, Szikszó

 

A rovat további hírei: