Obamának is fontos a víz

2009. szeptember 30.

Obamának is fontos a víz

New Yorkban megtartották a Clinton Global Initiative szokásos közgyűlését, ahol a többi között Barack Obama is kiállt a víz védelmében. A konferencia még az Oscar-díj átadóját is lepipálta.

 

Csakúgy hemzsegtek a filmsztárok Bill Clinton alapítványának rendezvényén. A szervezetről tudjuk, hogy az édesvíz védelmében jött létre, és az ügyért Bill Clinton annyira hatékonyan lobbizik, hogy a világsztárok mellett még Barack Obamát is meggyőzte: szóljon hozzá a vízhiány kérdéséhez. A regnáló elnök nyilván már Koppenhágára készülve vállalja el a vízzel kapcsolatos felszólalásokat.

Mindenesetre imponáló, hogy egy hivatalban lévő president időt szakít az efféle megmozdulásokra, még akkor is, ha környezetvédelmi kérdéskben eddig semmilyen átütőt nem mondott. Obama először is megköszönte, hogy a házigazda Clinton csak egy tömör mondattal konferálta föl, mert "az ENSZ Közgyűlésén ez kicsit hosszabbra szokott nyúlni". Aztán az elnök elmesélte részvételének történetét. Egy állófogadáson, két falatka között kérte fel Clinton, hogy beszéljen már a vízről a közgyűlésen, "a szemembe nézett, mintha én lennék az egyetlen ember a teremben, akinek ráadásul átérzi a felkéréssel kapcsolatos összes fájdalmát. Mit tehettem? Hát itt vagyok" - tette hozzá.

A vicces mondatoknak van jelentősége, ugyanis jól jelzi: Barack Obama vízzel kapcsolatos mondatai ezúttal sem rengették meg a világot. A beszéd sajnos inkább tartozott az üres retorikai műremekek sorába. Obama elmondta, hogy egyedül sem a globális vízhiány ügyét, sem a fenntartható fejlődés más kihívásait nem képes megoldani egyetlen ország, még a hatalmas Egyesült Államok sem.

Mint arról korábban beszámoltunk, Bill Clinton segélyszervezete karöltve küzd Matt Damon színész alapítványával azért, hogy a fejletlen országokban javuljon a vízellátás, és a higiénia. Egyik legnagyobb projektjük a Haiti-program, ahol dollár milliókkal támogatják a vízszolgáltatás minőségének javítását.

A New York-ban rendezett konferencián Barack Obama és Matt Damon mellett felszólalt Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár is, aki már többször is az elsőszámú prioritásnak nevezte a tiszta ivóvízhez való hozzáférést. „Mindenki azt mondja, hogy a probléma orvosolható, hogy nem is annyira költséges, és léteznek a megfelelő technológiák is erre, de valahogy senki sem tesz semmit, pedig a helyzet évről-évre romlik” – ütötte fején a szöget Kofi Annan. (www.vizpiac.hu)

Kulcsszavak:

Obama, Clinton, Annan

 

A rovat további hírei: