Ökoindustria: A víz is téma lesz
2009. szeptember 11.
Novemberben kezdődik az Ökoindustria Nemzetközi Környezetipari szakkiállítás, amelyet a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége szervez.
Az egyedülálló szakkiállításnak különös aktualitást ad a jelenlegi gazdasági válság, hiszen a környezetipar globális fejlıdést jelenthet szinte valamennyi gazdasági ágazatnak. Éppen ezért a rendezvény kiemelt célja, hogy minél szélesebb körben felhívja a figyelmet az ágazatban rejlő lehetőségekre és annak jelentőségére, hogy a környezetgazdálkodás szempontjait a gazdaságpolitikai döntésekben is helyet kapjanak.
A kiállítás sajtótájékoztatóján ott volt Szabó Imre szakminiszter is, aki azt mondta, hogy kiemelten fontos feladat a magyar környezeti ipar megerősítése, de persze az iparág jelentősége önmagától is fokozatosan nő. A szaktárca ehhez a munkához egy nyolcmilliárd forintos támogatási keret elkülönítésével járul hozzá - fűzte hozzá a miniszter. Mint fogalmazott, a környezeti ipar jelene és jövője egyaránt biztosított.
A szervező Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége nevében Dr. Kemény Attila pedig arról szólt, hogy a szervezet több száz tagja, tizenhét éves szakmai múltja, hazai -és nemzetközi kapcsolatai komoly lobbierőt jelent a magyar környezetipar számára.
A hazai környezetvédelmi ipar gyors növekedéssel válaszolt a felmerült igényekre, elvárásokra.
Ma már szinte minden keresleti igényre tud korszerő szolgáltatást, terméket nyújtani saját fejlesztéssel, vagy külföldi kapcsolatain keresztül. Szerepe térségünkben megnőtt. A KSH adatai azt mutatják, hogy a hazai környezetvédelmi ipar - nemzetközi helyzetéhez hasonlóan - fejlődési üteme meghaladja más ágazatokét. A szakterületen jelenleg kb. 2000 hazai vállalkozá (szolgáltatás, termék) mőködik, jellemzıen mikro- és közepes mérető vállalkozások.
Magyarországon, 2007-ben a környezetvédelmi ipar által értékesített termékek és szolgáltatások nettó árbevétele 370 milliárd Ft volt, 23 milliárd Ft-tal több, mint 2006-ban. A dinamikus növekedés elismerése mellett azonban azt is el kell ismerni, hogy az európainál kedvezőtlenebb a hazai ágazat szerkezete: az összes környezetvédelmi ipari árbevétel 98,2%-át a környezeti szennyezések közvetlen csökkentését szolgáló (csővégi megoldások, mint pl. szennyvíztisztítás, hulladékkezelés, stb.) termékek előállítása, szolgáltatása tette ki. A környezetszennyezések integrált csökkentését szolgáló technológiák és termékek előállítása mindössze 1,8% volt (7 milliárd Ft).
A környezetvédelmi iparban 2008 - ban közel 20 ezer embert foglalkoztattak. Mindemellett a cégek nagyobb része megpróbál több lábon állni, és új többlet szolgáltatással megállni a helyét a környezetvédelmi piac szegmensein. A szükséges teendők mellett azonban egy új szemléletet is demonstrálni kell. Nevezetesen azt, hogy a fogyasztás növelése nem lehet a legfontosabb célunk. Ma nem a fogyasztást növelő termelői ágazatok további kiszélesedése jelenti a választ, a megoldást a gazdasági problémákra, sokkal inkább a fenntarthatóságot biztosító ágazat, a környezetipar növekedése.
A november 18-20-ig tartó Ökoindustria egyébként a Syma Rendezvényközpontban lesz, és 140 szakmai kiállító képviselteti magát rajta. (okoindustria - www.vizpiac.hu)


beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





